Uram,szabadíts meg

Szabadíts meg,
a kétségbeeséstől, mert nem bírok mozdulni;
 a bánattól, mert elfelejtek örülni;
 az árulástól, mert egyedül maradok;
A kísértéstől, mert elveszítem az eszem;
 a keménységtől, mert nem lesznek érzéseim;
 az átkoktól, mert nem védekezhetek ellenük;
A megaláztatástól, mert nem nézhetek az emberek szemébe;
a dühtől, mert kárt teszek másokban;
 a szeretettől, mert fájdalommal jár!
Csak össze-vissza beszélek,

Jézus halála

A kor vallási vezetői nem fogadták örömmel Isten Fiának szolgálatát. "Látjátok-e, hogy semmit sem értek? Ímé, mind-e világ ő utána megy." (János 12,19)
Többször próbára tették, hogy istenkáromlásért (Luk.5,21), Isten törvényének megszegéséért (Luk.6,1-11), vagy a császár hatalma elleni lázadásért (Máté 22,15-22) vádolhassák és megölhessék. Előfordult, hogy a tanításain felháborodó emberek akarták Őt megölni (pl. Luk.4,28-30). Ezek a próbálkozások sorozatosan kudarcot vallottak.
A Messiásnak azonban meg kellett halnia (Luk.24,44-47) a világ bűneiért. Jézus többször el is mondta tanítványainak, hogy mi vár rá. (Máté 16,21; Máté 17,22-23 és Máté 20,17-19). Elmondta nekik, hogy ami történni fog, az nem véletlen. A Jó Pásztor önként leteszi az életét az ő juhaiért (János 10,11; János 10,17-18).
Iskáriótes Júdás árulását követően elfogták Jézust, megkínozták és a Golgotán keresztre feszítették.
Isten Fia, aki a világ teremtésekor együtt játszott az Atyával, akiért és akire nézve mindenek teremtettek, összetört testtel, meztelenül függött a keresztre szegezve. Elhagyták a tanítványai, az utolsó ruháit is elosztották egymás között a római katonák (Zsoltárok 22). Két gonosztevővel osztozott ezen a kitaszított sorson, és még ők is gúnyolták. Beteljesedett Ézsaiás próféciája: "Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulunk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő utára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté." (Ésa. 53,4-6)
Utolsóként az Atya is elfordult a mi bűneikért szenvedő Fiútól. Jézus felkiáltott, "Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?" (Zsoltárok 22,2 és Márk 15,34), majd meghalt.
Testét sírba helyezték a tanítványai, szelleme és lelke - az Istentől elszakadt emberi sors utolsó állomásával is azonosulva - a Pokolba került.