Koldusként jövök hozzád—c-ének--

Koldus

A koldus áll, csak áll az utca sarkán,
Szemének fénye tükrözi a napot,
Fülében feledett melódia cseng
És sírva dicséri az alkonyatot.
A koldus áll, csak áll az utcasarkán.

Áll. Vár. Autó, nők, emberek sietnek,
Áll. Éhes, tátongó száj a kalapja
Üres, elhagyott, árva, mint az élet
S előtte áll a jólét kirakatja.
Áll. Vár, Autó, nők, emberek sietnek.

Minden pillantása egy éhes nyelés,
Csak néz, csak vár két boldogtalan szeme,
S amíg mellette megyek eszembe jut
Hány éhező száj néz így az ég fele . . .
A koldus áll, csak áll az utca sarkán.

 Várok

Várok.
Talán haza kéne menni:
Mert nem jön senki, semmi.

Mégis mintha jönne ott:
Már látom az arcát, a szemét,
Találkozunk és folyik a beszéd,
Rózsás a kert és vidám az élet.

Várok.
Haza fogok vele majd menni.
(És nem jön senki, semmi.)