Egységben másutt élő Krisztusban hivő
testvérekkel, közösségekkel:
MI ITT, TI OTT…
Füle
Lajos verse
Élünk, vagyunk és dolgozunk,
de főleg
Követjük Jézust tőlünk
telhetőleg,
Mi itt, ti ott.
Másnak talán ez nem túl
érdekes, de
Másként nékünk már nehezünkre
esne, -
Ő lett utunk.
Terhünk elég, de elbírjuk
hitünkkel,
S könnyebbedik, ha máséból
veszünk fel,
Mi itt, ti ott.
Ha kérdezik, hogy merre, és
miért így,
Megvalljuk Őt, bár sokszor
meg nem értik,
Sem itt, sem ott.
Támad a bűn, sőt tombol néha
köztünk,
Vesztett csaták és holtak
mögöttünk,
Hol itt, hol ott.
De felkelünk, ha hétszer is
elesve,
Könnyek között is új
kegyelmet esdve
Mi itt, ti ott.
Épüljünk fel élő kövekként lelki házzá!
A LÉLEK TEMPLOMA
Halljátok – e, hogy zendül a
vihar?
A Lélek száll a szívek felett
át.
Isten maga jön építeni itt
Élő kövekből élő templomát.
Az Úr magának épít hajlékot
Tisztát, hatalmast, hímest,
ékeset.
Melyben lakhatik, s melyből
az Ige
Megszentelheti itt az életet.
Halljátok – e, hogy zendül a
vihar?
Felharsant már a munka zaja
itt.
Lomha kövekből rakja fel az
Úr
Az élő templom élő falait.
És az a templom mégis ékes
lesz,
Itt megszépül a sok-sok durva
kő,
Átalakítja itt a szíveket
A Lélek, ez áldott építő erő.
A zord sziklából alapot
farag.
Kis kövekből rak hímes szép
falat.
Itt eggyé forrnak a szétszórt
erők
A kegyelem szent fedele
alatt.
Isten kezében nem vész el
semmi,
Az Ő tervében nem csúszik
hiba,
Építés közben Őmaga vigyáz
Megvalósuló szándékaira.
Halljátok-e, hogy zendül a
vihar?
Az Úr formálja, már a
szíveket.
Boldog az akit az áldott
Mester
Kiválasztott és munkába is
vett.
Keserves dolog szenvedni a
kint
Fürgén faragó vésője alatt…
De míg a Lélek újjá nem
teremt,
Nem növelhetjük tovább a
falat.
Szent egységben:
Egységben
Csel
2,42-47
Új csoda: Lélek tüzében összeforr
új nép: hitben, imádságban egy.
És egy Kenyéren él, mindenben osztozik.
És egyre boldogabb. És egyre népesebb.
ÚJRA EGYÜTT
Most újra együtt van
Isten népe;
Szent örömbe.
Arcunk vidám, gondtalan.
Szíveinkben béke van.
Fogjunk hát testvérkezet!
Szeretetben,
Szent egységben
Áldjuk azt a nagy Nevet,
Kiben szívünk egy lehet.
Tartsd meg néped szívében
- drága Mester-
Szent Lelkeddel.
Ezt az érzést szüntelen,
Hogy mindvégig egy legyen!
Almási
Mihályné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése