Másoknak világítani

 „A Te világosságod által látjuk a világosságot" (Zsolt 36,10).

Az Ő világossága sokféleképpen juthat el hozzánk. Néhányan láttunk szent embereket, akik valóban ismerték az Urat, és velük imádkozva, beszélgetve észrevettük, hogy Isten világossága sugárzik róluk. Én találkoztam egy ilyen személyiséggel, egy nőtestvérrel, aki most már az Úrnál van. Azóta is mint „megvilágosodott" keresztyénre gondolok rá. Ha csak beléptem a szobájába, közvetlenül éreztem Isten jelenlétét. Azokban a napokban még nagyon fiatal voltam, és egy csomó tervet, elképzelést dédelgettem a megszentelődés módjáról. Ezekkel mentem oda az említett nőtestvérhez, és próbáltam őt meggyőzni arról, hogy mit kell cselekedni. De mielőtt még kinyitottam volna a számat, ő néhány egyszerű, természetes szót szólt. Egyszerre csak felragyogott bennem a világosság, és megszégyenülten álltam ott. Megláttam, hogy tervezgetéseim és cselekvéseim mennyire földhözragadtak és emberiek. Ez a nőtestvér egyedül Istennek élt, és mint egy ilyen fénnyel átitatott lélek, másoknak is világított

Ő nem változik

 „Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája" (Zsolt 132,8).                                                                                       

Salamon templomában minden újonnan épült - kivéve a frigyládát. Új volt az oltár, a medence vagy a réz tenger, a kárpitok, az asztalok, a gyertyatartók és egyebek. Sőt minden nagyvonalúbban is készült, mint a sátorban. Több volt a medence, a gyertyatartó, és az egész építmény nagyobb kiterjedésű lett. Csupán a frigyláda maradt ugyanaz.                 

A szent sátor Isten jelenlétét jelképezte zarándok népe között a pusztában. A sokkal nagyobb templom is ugyanezt jelképezte a rendezett királyságban élő népe között. Az eljövendő királyságban bizonyára jobban meg fogjuk becsülni Krisztus áldozatát, mint most, és fogékonyabbak leszünk a Szent Szellem kiteljesedésére is. A változatlan frigyláda viszont arra emlékeztet, hogy Isten bizonyságtétele Fia személyéről örökké ugyanaz marad, nem lehet bővíteni vagy jobban kidolgozni. Istenről és munkájáról növekedhet az ismeretünk, Ő maga azonban nem változik.

-,-,-,-,-,-,,-,-,-,,-,-,--

Az igazságtalan szenvedés eltűrése 1Péter 2,18–25

Krisztus követése nem csupán azt jelenti, hogy sok minden pozitív módon

változik meg az életünkben, hanem sokszor nehézséget is jelent számunkra.

Nem kevesen akadtak az első keresztyének között olyanok, akiket a

társadalom nagy része lenézett. A szolgákat annak idején nem emberként,

hanem vagyontárgyként tartották számon, akik fölött uruknak teljes, korlátlan

hatalma volt, és akikkel néha igen kegyetlenül bántak. Hányféle szolgaság

vagy rabszolgaság működik ma is az emberi kapcsolatokban: munkahelyen,

családokban, esetleg barátságnak nevezett vagy társas kapcsolatokban,

ahol egyik kiszolgálja a másikat, és a másik kihasználja az egyiket. Gyakran

azért, mert egyik erősebb, a másik gyengébb. Mint hívő emberek, hogyan viszonyuljunk

az igazságtalan szenvedéshez? A méltán kiszabott büntetés elviselésére

mindenkinek van ereje, de az ártatlanul kimért szenvedés elviselésére

csak Isten kegyelme adhat erőt.

Vegyük Jézus példáját! Határozza ez meg hétköznapjainkat! Ő sok esetben

nem érvényesítette jogait, mert tudta, hogy azok a hatások, amik érik,

benne vannak Isten megengedő akaratában. „Ő nem tett bűnt, álnokság sem

hagyta el a száját. Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást, amikor szenvedett,

nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” (23. v.) Ezáltal

nemcsak túlélhetjük valahogy az életet, hanem teljessé válik életünk azokban

a körülményekben, amelyekbe Isten helyezett. Ne akarjuk Jézus nélkül tűrni

a szenvedéseket. Ez bukások és kudarcok sorozata lesz. Megkeseredett emberré

válunk így, előbb vagy utóbb. Aki Krisztussal próbálja ugyanezt, az

megtapasztalja, hogy olyan úton járhat, ami el van készítve számára, ami

sokszor nehéz, sokszor talán elesik rajta, de az Úr újra és újra felsegíti őt.

Nem csak felsegíti, de továbbsegíti.

Amikor szenvedés ér, vagy feljebb jutunk a lelki életben, vagy távolabb

kerülünk Istentől. Semmi sem véletlen, de Isten gyermekeinek minden egyaránt

javukra válik. Billy Grahamet kérdezte egy riporter, hogyan magyarázza

előrehaladott betegségét. Megérdemelte-e ő ezt Istentől? A következőket

mondta: „Várjad a szenvedést, légy felkészült rá, ne hasonlítsd ilyenkor magad

másokhoz, légy türelmes! A nyomorúságban Krisztusra van szükséged,

szegezd reá a tekinteted! A szenvedésnek egyszer vége lesz.” Megőriz attól

is, hogy túlságosan ragaszkodjunk a világhoz.

Imádkozzunk, hogy a szenvedésekben közelebb kerüljünk Krisztushoz!

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,--

Imaáhítat: Vizsgáljuk meg, mennyire vagyunk készek az adakozásra, és milyen lélekkel

gyakoroljuk! – 2Kor 8,1–5

A gutaütött meggyógyítása Márk 2,1–12

Ez a történet azt mutatja, hogy Istennek van válasza a mi szenvedéseinkre.

Sokféle oka lehet egy-egy nyomorúságnak, de mindegyik nyomorúságnak

van célja is, amit Isten valami módon a mi javunkra és mások javára akar

felhasználni. Magunktól tehetetlenek vagyunk. Fontos, hogy tisztában legyünk

azzal, hogy meddig terjednek képességeink. Ha túlbecsüljük magunkat,

akkor csalódunk, ha pedig lebecsüljük, bénítóan hat, és azt sem tesszük

meg, ami rajtunk áll.

Jézus így szólítja meg a beteget: „fiam”, ami a betegbe vigasztalást, reményt

öntött. Ne legyen neked semmi miatt kisebbrendűségi érzésed, ne

legyen keserűség a szívedben! Istennek te nagyon fontos vagy. Ennek bizonyítékaként

így folytatja a megszólítást: „megbocsáttattak a bűneid”.

Ebből megtanulhatjuk, hogy Jézus sohasem tüneti kezelést ad bajainkra.

Bár minden helyzetben fordulhatunk hozzá, ne csak a gondjainkkal menjünk,

hanem a bűneinkkel is! A legtöbb ember azt mondja, hogy nem bűnei

vannak, hanem gondjai. A gondjaimon, a terheimen könnyíts, azokat oldd

meg! Sokszor azért nehezek a terhek, mert egyedül visszük őket. Az ő közelében,

vele együtt minden teher könnyebb lesz, és nem fogunk összeesni

azok súlya alatt. Lehet, hogy megmarad a testi nyomorúság, de egészen másként

hordozzuk, ha már vele vagyunk közösségben. Ő békességet ad a szívünkbe,

reménységet, hálát, elégedettséget. Fogadjuk el Jézus sorrendjét!

Ez a világ tele van lelkileg tehetetlen emberekkel. Olyanokkal, akiknek

nincs erejük Jézushoz menni. Akik nem is hiszik, hogy fogadja őket és tud

rajtuk segíteni. Akik olyan tehetetlenségben élnek, hogy nincs erejük kinyitni

a Bibliát, eljönni az összejövetelekre, idejében kikapcsolni a televíziót és a

számítógépet. Talán nincs már reményük sem, hogy valami is változhat. Ezeket

vigyük Jézushoz, és ne kíméljük szűkmarkúan, önzően az időnket, autónkat!

Tegyünk úgy, mint a négy barát, akik beteg társukkal voltak nyomorúságában!

Mi kell ahhoz, hogy ilyenekké váljunk? Szeretnünk kell azokat, akiket

Jézushoz viszünk. Bízzunk abban, hogy érdemes hozzá vinni őket, mert az

jelenti számukra a megoldást, és győzzük le a sokféle akadályt! A barátok

hatással vannak életünkre, döntéseinkre. Milyen irányba viszel másokat, és

milyen irányba visznek téged? A legnagyobb ajándék, amit adhatunk barátainknak,

ha Krisztushoz vezetjük őket, ha Isten bocsánatában részesülnek.

A történetbeli négy ember nagyon komolyan vette, amit addig tudtak Jézusról.

Ez megindítja Jézus szívét, és azt mondja: „megbocsáttattak a te bűneid”.

Te hogy fogadod őt? Mint ezek a vallásos szakemberek, akik okoskodnak

és szemlélődnek, vagy mint aki meggyógyult és komolyan veszi az

igét?

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-