Wass Albert: Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.

Juhász Gyula:Szimpozion

Valahol lenni kell egy lakomának,
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem 

Valahol lenni kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak
S elhullt a rögös út felen.

Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
A dallamot, mely itt halálba bágyadt
S amely az életem nekem!

Ernesto Pinto: Dal azokról, akiket a holnap megkoszorúz

Áldottak az özvegyek,
kik a holt apák puskáját a fiák kezébe adták,
a műhelyekben helyükre álltak és a mezőkre mentek.
Az ősi tűzhely általuk parázslik fel újra
s a fiatal búza beérik az olajfák árnya mellett. 

Áldottak a gyerekek,
kik búgócsigáik sarokba téve rohantak tankok ellen
s utolsó sóhajukkal anyjukat hívták és a hazát.
Általuk szállnak vissza a lepkék s ragyog a lég
s víg nevetés fecskéi ébresztgetik a rét virágát.

Áldottak a lányok,
kik megőrizték ajkuk mézét és liliom-ragyogásuk
mikor vad tűzzel feléjük lobbantak a barbár vágyak.
Általuk jönnek újra csendesen szerelmes párok
s a délután boldogan húz föléjük hosszú árnyat.

Áldottak a diákok,
kik zsongó iskolákból az utcákra rohantak
zsebükben töltényre cserélve át a ceruzákat.
A madarak általuk hozzák vissza a napok virágát,
a nyíló körtefákon meg a tavasz fehér ruhát kap.

Áldottak a munkások
kik testükkel harcolták meg az utca harcát
és az ismeretlen szabadságot a porból kiáltva hívták.
Értük a gyárkémények ajkán új zsoltárok fakadnak
és a házak ablakán, mint a nap süt be az igazság 

Áldottak a kivégzettek,
akik, mert hitüket megvallottak, a falhoz rogytak
s a halált választották lélek-mardosó élet helyett.
Holnap általuk nyílnak félelem nélküli szóra a szájak
s a határsorompókon át egymásba fonódnak a kezek. 

Áldottak az öregek,
kik merészebbek és bátrabbak voltak a fiataloknál
géppisztolyok ellen mellük falát emelve.
Általuk őrizhetik majd nagyapák az unokákat
olcsó pipájuk kékesen szálló füstjén merengve.

Áldott légy Budapest,
lerombolt falaiddal és megcsonkított szobraiddal,
széttört hídjaiddal és földre sújtott tornyaiddal.
Áldott légy Budapest,
gyászodban, meg kínzatásodban, szivárgó sebeidben,
mert csörgő véred lemossa földünk gyalázatát
és halottaid nyomában biztos lábaddal indul a szabadság.