Túrmezei Erzsébet

Ott a kedves őszi
napsugárba kint,
gyümölcstől hajol meg
a fák ága mind.

Gazdagon, bőséggel
termett meg mindenik.
Hű kertészünk szíve
úgy örül nékik.

Az Úr Jézus fái
emberéletek.
Én is az ő kedves
fája lehetek.

Kertjébe fogadta
kicsiny életem,
S csupán egy a vágyam
azóta nekem:

Hogyha majd megérint
ősz hideg szele,
állhassak előtte
gyümölccsel tele.



Túrmezei Erzsébet:
Ma!
Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa;
úgy szóljak még ma.
Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.
Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.
Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.
A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked