Jézus

Jézust el lehet hagyni, de ö nem hagy el téged soha.
Érted halt s érted született ujjá ezen a szent napon.
S ki nem hisz, az nem boldog
Ha nem keresed ö akkor is meg talál.
S nem kérdez, csak utat mutat szívéhez.
Hisz minden ki hitetlen vagy hívő az ö gyermeke.
Ne a külső fényt lásd, hanem a belső,
A meg újulás fényét.
Az emberi lét
Önző,
Logikátlan tettei vezénylik minden nap.
Keresve Jézus szeretetét.
Ha netán jót cselekszel,
Ne várj csodát,
Mert a csoda te vagy.
Hisz holnapra úgy is elfelejtik.
De egy valaki számon tartja.
És ö nem felejt.
És a végén meg ítéltetik mindenkinek a sorsa.
Ezen a napon ne légy álszent.
Hisz érted született ujjá a megváltó.
Felnőtt fejel légy gyermek,
S ámulj el minden apró csodán.
mely körbe vesz életed folyamán.
mert Jézus benned él,
benned született ujjá  Sohonyai László

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

Megérte várni

Kitátotta lángoló száját a Pokol,
Ömlik onnan a fájdalom szennyes bűze,
Nincstelen kezdet nyomában a vég lohol,
Nem csorbul annak soha ki csaló bűve.
Yang testvérét a földbe tiporta régen,
Elföldelte a fényt az emberi nemzet,
Zenéje némán sikít a magban mélyen.
Idilli csend, s a káosz újra köp egyet,
Köveket szór korhadó keresztek után.

Aranyláztól ég az új Napisten bőre,
Zergeszemeivel bambul felém sután.

Imádkozik az Úr, becsalták a tőrbe,
Sehol országban virágokat szagolgat,
Trónok trónusán nyugodt kígyó tekereg,
Egy vak alattvaló kiutat fontolgat,
Nehéz álma alatt az ágya nyekereg.

Útra szórt sóhajsereg az égbe hörög,
Jó volna hát mégiscsak angyalként szállni.
Rendre gondolatokat a kolomp csörög,
A Sátán elégedett: megérte várni.  Papp Gergő 

Vallomás

Bűnöm súlya, nyomja vállam,
fáj és éget legbelül.
De kereszted előtt térdelek,
és halkan kérdezem,
a bűnöm, ha szívből bánom,
akkor örökre elvétetett?
Kezed, fejemen nyugtatod,
szereteted, a szívembe juttatod,
és érzem, hogy elvetted rólam,
bűneimnek súlyát.
Meghaltál a kereszten,
hogy nekem ne legyen keresztem.
Ember vagyok,
és ember voltál Te is, évekig.
Én, folyton bűnben,
Te bűntelen,
és én imádlak szüntelen.
Én most, előtted térdelek,
és halkan kérdelek,
szeretsz?
Arcom kezedbe fogod,
és mosolyod beragyog.
Szemedbe belenéztem,
a tükrében elvesztem egészen,
érzem.
Örökre rabod vagyok,
szabadulni, Tőled nem tudok,
és nem is akarok, a rabod maradok.
Nem tudom eléggé megköszönni,
hiába az ékes szavak,
hogy mily hálás a szívem,
hogy megmentetted lényem,
gyarló, emberi létem!  Máhl Anita

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-