Szent-Gáli Kata: A kegyelem pillanata

Isten átmegy a világon akkor is, ha nincs Karácsony.

Néha megáll csend a csendben,  hogy sorsára fölszenteljen

Szántóföldet: legyen bátrabb, mikor a nagy ekék járnak,

Tengervizet: hamar forrjon benne össze a hajónyom,

Kismadarat, hogy a szárnya készüljön a magasságra,

Hogy a kő, mit összezúztak, útja legyen taposóknak, -

Csendesülj le, hogy megértsed, mire szentelt az Úr téged.

Szilágyi Domokos: Most,ISTENEM !

Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.

Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt érceit issza:
most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.

Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.

Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat:
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad ,                                                                                                                         Ha kezedbe veszel Én Istenem!

 

Varga Sándor Frigyes: A szívem

Látni akarod a szívem? Akarod - oda adom,..                                                                                                                         

   mint ezt a verset, elveheted, hiszen különös,
végzetes közelben élünk már; te meg én,
hogy akarhatod, és én is akarom;
lásd, ez itten a szívem, kósza felhő és piros szalag.
Egyszerű, mint a fa és a fű, gyermek és a bárány,
mint a farkas és a májusi eső.
Akarod? Kemény, fekete ércdarab,
zengő pirosra kalapálom, izzó fehér lesz,
mint a nap, engem éget el leghamarabb,
de messze csak melegít, virágot fakaszt.
Akarod? Én ütöttem a sok sebet
karddal, ostorral rajta, mert nem szeretem
a szívemet: mint paraszt a rossz lovat,
hajtom hazug csodák elé és áldott a kátyú.
látod: ilyen az én szívem
Akarod? Elveheted és eldobhatod.

 József Attila: KERESEK VALAKIT
 
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek, Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik, a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmit se látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe. Az én Istenemre !