Meg tudsz állni, és várni?

 „Dicsérjétek az Úrnak nevét, dicsérjétek szolgái az Úrnak! Akik állnak az Úrnak házában, Istenünk házának pitvaraiban" (Zsolt 135,1-2).

Micsoda kiváltság, ha dicséretet mondva állhatunk az Úr előtt! Nekem úgy tűnik, mi inkább folytonosan mozgásban lennénk ahelyett, hogy nyugton maradnánk. Annyi minden veszi igénybe figyelmünket, hogy állandóan úton vagyunk, és egy pillanatra sem tudunk megállni. De a szellemi ember képes rá, hogy csendesen, imádva Őt álljon előtte, míg akaratát megismeri. Nyugodtan ki tudja várni Isten parancsait.

Megkérdezhetem tőled, hogy véletlenül nem valamilyen minta alapján végzed olyan sebesen a munkádat? Rá lehet téged arra venni, hogy abbahagyd, amit éppen csinálsz, és egy ideig dicsőítve állj az Úr előtt? Sokat tanulhatnál ebből!

-,,-,-,-,,-,-,-,-,--,-,-,-,-,-,--,

Isten magasztalása az élő reménységért 1Péter 1,1–12

Bármerre nézünk a világban, nehézségekkel, gondokkal, problémákkal

találkozunk. Akkor is, amikor azt gondoljuk, minden rendben van, előállhatnak váratlan problémák, nehézségek, amiket nem vártunk, és amikre végképp nem készültünk fel. Ha csak erre nézünk, sokszor van okunk a kétségbeesésre,csüggedésre, depresszióra, ami ma már népbetegség. Sokan hírfüggővé válnak, az események függvényében lelkesednek vagy csüggednek,elveszve a hétköznapokban.

Más nézőpontra van szükségünk. Igénk három dolgot említ: 1. az Atya Isten eleve elrendelését; 2. a Lélek megszentelő munkáját az engedelmességre; a Jézus Krisztus vérével való meghintést, ami elegendő lehet a számunkra, ha az élet igéjére figyelünk. Isten hatalma megőriz bennünket élő reménységre!

Aggódás helyett mást kínál az Úr: összpontosítani a világi bizonytalanságokról a mennyei biztonságra. Megerősödik bennünk a biztonságérzet, tudatosodik bennünk Isten jelenléte, gondoskodása. Forduljunk hittel, akár mustármagnyi hittel is Istenhez! Folytassunk vele párbeszédet, ő nem hagy kétségek közepette! „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” (Jn 7,38)

-,-,-,-,-,-,-,,,,,-,,-,,,,,,-,,

Szabadulás a tisztátalan lelkektől Márk 1,21–28

Márk evangéliumában először hallunk Jézus megítéléséről. Ezt Kapernaumba a zsinagógában mondták róla. Először a hallgatóság álmélkodik: úgy tanít minket, mint akinek hatalma van, másodszor pedig egy tisztátalan lélektől megszállott látja benne Isten Szentjét.

Már az is megdöbbentő, ahogy leírja az ige, hogy az írástudók tanítása

milyen csekély értékű volt Jézus tanításához képest. Inkább a hagyomány, a

megszokások, az elvárások vitték a zsidókat a zsinagógába, mint az élő ige

taglalása. Olyan hatalmat pedig régen láttak, mint amilyen Jézusé volt.

Nemcsak a tanítása, hanem a cselekedetei is arról a hatalomról tettek tanúbizonyságot,amelyet ő képviselt. Valóban mint Isten Szentje, a kiválasztott szemével látta az embereket, a hatalmaskodókat és a szegényeket egyaránt.

Az igazi szabadságot, szabadulást kívánta és adta azoknak, akik hozzá fordultak.

„Aki hozzám fordul, azt el nem vetem” – énekeljük, és Jézus valóban

így tett, amíg a földön járt. Istenről, az ő törvényéről, annak betöltéséről beszélt, úgy, hogy az emberek megértették, felébredt bennük a vágy az ő követésre, sokan megszabadultak testi bajaiktól, lelki terheiktől. „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme.”

Mi hangzik ma „zsinagógáinkban”? Mekkora a hatalma rajtunk Isten igéjének?