Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

Lukács 24,50-53

Ha valaha el kellene hagynom a földet, ahol élek, biztos azt a helyet szeretném látni utoljára, ahol mindig jól éreztem magam; és azok arcát szeretném magammal vinni az emlékezetemben, akik a legfontosabbak a számomra. Jézusnak ez a hely Bethánia volt, szerettei pedig a tanítványok.

Bethánia a nyugalom, a béke, a pihenés, a szeretet helye volt a Megváltó számára. Itt élt a három testvér, Márta, Mária és Lázár, akik kedves barátai voltak. Amikor ide utazott fáradságos munkája után, végre Ő is úgy érezte, hogy hazatért. Régi otthona már rég nem volt számára otthon. Amikor kijelentette magáról, hogy Ő az Eljövendő, atyjafiai elvetették, sőt meg is akarták kövezni Őt.

Saját testvérei csak visszahúzó erőt jelentettek. Egy alkalommal még édesanyját is felhasználták, hogy visszatartsák őt céljától. Utána mentek, sőt be is üzentek: "Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled." (Mt 12,47) Azt képzelték, hogy taníthatják testvérüket, inthetik őt, sőt ők vezethetik arra az útra, amelyet helyesnek tartanak. De Jézus válaszolt: "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" (Mt 12,48) – mondta. Majd folytatta: „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az- az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Mt 12,50)

Ezért hát Megváltónk a tanítványoktól búcsúzott azon a csodálatos napon. Mert azok Isten akaratának cselekvésére szánták oda magukat. Miközben a Menny felé emelkedett, felemelte a kezeit és áldást mondott rájuk. Áldást, melyet azóta is magunkon érezhetünk mindenkor, amikor Isten akaratát keressük, amikor az Ő útját járjuk. Így lesz miénk is a tanítványok Istent magasztaló, mindvégig megmaradó öröme.

 Jézus öröme

„Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: "Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.”

Lukács 10:21. Új Prot. Ford.

Sokszor tapasztaltam, hogy egy olyan családban, ahol naponta kézbe veszik a Bibliát, egy ötéves gyermek többet tud, mint egy idősebb „vallásos” személy, aki büszke arra, hogy őt ilyen vagy olyan vallásúnak keresztelték meg gyermekkorában. Sokszor találkozom olyan személlyel, aki, bár iskolázottság szempontjából nem jutott fel a létra legmagasabb fokára, de ízesen és helyesen hasogatja Isten beszédét.

Van egy kedves erdélyi Gábor-cigány barátom. Egy alkalommal bejött abba a turista-csapatba, akikkel Erdélyben jártunk, és „szájtátva hallgatták” a csoport tagjai, ahogy Jézusról beszélt. Egyszerűen, tisztán, őszintén, hitelesen.

Jézus ujjongott, amikor látta, hogy egyszerű emberek élete megváltozik, amint megértik az igazságot. Hálát adott ezért mennyei Atyjának.

És mivel ők „gyermekek”, egyszerűek, talán pontosan ebből adódik, hogy amit tudnak, arról örömmel beszélnek. A „bölcsek és értelmesek” talán a még-megfelelőbb alkalomra várnak. Vagy valamiféle isteni indíttatásra. Ezzel szemben az egyszerű emberek teszik, amit érzésük szerint tenniük kell.

Olvastam egy nagyon kedves testvérnőről, aki bátran átment a rendőrkordonon és az államfő kezébe adott egy Jézus élete című könyvet. Úgy érezte, erre indítja a Lélek. Az államfő mosolyogva elfogadta.                                                          Úgy szeretnék egyszerű, gyermeki lelkülettel állni Jézus előtt, és így indulni el, amikor erre indít. Úgy szeretném a lehető legegyszerűbben elmondani másoknak, amit megértettem az Igéből. Úgy szeretném, ha rólam is azt mondaná: Atyám! Olyan boldog vagyok, hogy ez az én egyszerű gyermekem megértette, amit az ő életében tettem. Megértette akaratomat. És egyszerűen, szívesen, hitelesen és örömmel szolgál nekem.

Ha Te is szeretnéd – csatlakozz hozzám!