Füle Lajos: VÁNSZOROG EGY SÓHAJ...
 Vánszorog egy sóhaj utánam,
valakié, ki itt vagy ott
fázik, szorong, szenved magában:

"Simogass meg, mert meghalok!"

Ady Endre: AZ ISTEN-KERESŐ LÁRMA
 Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.

Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,

Isten, a tied minden.

Túrmezei Erzsébet: Észrevétlen
 Ki vette észre csillogó Athénben,
egy szürke barbár hogy jő- megy, tanít.
A bajnok győzni acélozta testét,
a művész kőbe véste álmait.
A bölcsek eszmék utait keresték,
a lantot dalra hangolták az esték.
Lágyan illatozó virágok lepték
a márványistenek oltárait. 
És Pál ott járt-kelt szürkén, észrevétlen.
Történetírók büszke stílusa
miért jegyezte volna a napot?
De láng lobogott szavában, szívében,
és szívről-szívre égve átcsapott.
Kigyúltak, mint az Úrnak csipkebokra.
S porladás várt a márványtemplomokra.
Nőtt a kereszt s a kereszt Krisztusa,
Aki halott világokat lerombol.
Új világ és új Athén született
az észre sem vett Evangéliumból.
 Ma se jegyezd fel, ó történelem,
ha sebzett szívünk csendesen kitárul,
és közöttünk a Krisztus van jelen.
Titkon jön el és észrevételen.
Hadd számoljon tovább a porral, sárral,
vassal és arannyal a vak jelen!
Bábel tornyai semmivé omolnak.
Mi Reá nézünk, Akié a holnap,
a mindent újjá tévő győzelem!
 Túrmezei Erzsébet: Utolsó idő!
 Utolsó idő! Történelmi kor!
Néha, mint gyermekek színes kockájuk,
e súlyos szavakat játszva dobáljuk,
pedig egy is mi mindent eltipor!
 Hiszen elbíbelődni még lehet
kicsi magunkkal! Mi fontosabb nálunk?!
Ha szalmaszál az útban, már megállunk.
S évek suhannak el fejünk felett.
 Nem érjük fel az óriás napok
titkát: kisgyerek a korán kapott
kincsét... csak vesztegetjük tékozolva!
 Nem halljuk, hogy ezekben a napokban
az Eljövendő súlyos lépte dobban.
Pedig még annyi megbízása volna!  (1947.)