Weöres Sándor: Zsoltár

Kínok árnyékaiból,
kínok árnyékaiból
szólok hozzád Istenem.
Kín mar, sújt, temet,
józan eszemet
vak veszélyben,
láncos mélyben
ne hagyd elveszítenem.

Senki sem tör káromra,
senki sem tör káromra,
bensőm fordul ellenem.
Örök vihar ront,
nincs egy biztos pont
se mögöttem,
se fölöttem,
dög pusztít a lelkemen.

Törd meg kevélységemet,
törd meg kevélységemet,
mély megbánást adj nekem.
Nyársat nyeltem én,
derekam kemény:
mért nem szabad
súlyod alatt
meghajolnom, Istenem?

Száraz zokogás tipor,
száraz zokogás tipor
és a szemem könnytelen.
Utam hajlatán
ördög les reám,
vár nehezen:
a két kezem
tőrrel indul ellenem.

Legyen meg akaratod,
legyen meg akaratod,
ha vesznem kell,
jól legyen:
tán kárhozásom
áldás lesz máson -
de ha énrám
kincset bíztál,
ments meg immár, Istenem.

Modern tékozló fiú
 untam a banánt
untam apámat
kértem a lóvét
irány-surány

nagybetűs élet
pénz és szabadság
míg egyszer minden
elfogyott

itt állok pőrén
se pénz se posztó
kéne kis meló
legyen kaja

vágytam a többre
mint Ikarosz
kárral tanultam
hogy mi a rossz

Ádám és Éva
hű fiaként
vesztve az Édent
nyertem nyomort

mennék már vissza
szégyen és bánat
elveszítettem
ÉDESAPÁMAT  (Á.E.)

Tékozló fiú
 Untam a jólétet, azt a tiszta rendet,
amit élveztem bár, de nem értékeltem.
Vártak a kalandok; magam ura lettem,
mikor kizsaroltam örökségemet.
 Míg a pénzem tartott, szabad ember voltam,
mindent megtehettem, de inkább a rosszat.
Aztán szolga-sorban hizlaltam disznókat
éhesen, rongyosan, s jaj, magányosan.
 Napnál világosabb így lett a számomra:
otthon a béres is szolgál boldogan,
jóban gyönyörködve szíve és a gyomra.
 Elindultam haza; Apám nagyon várt ott:
Ő a szeretetét tékozolja jobban...
...Új életet kaptam, mikor megbocsátott   (Á.E.)
Isten szeret
Nem azért szeret, mert jó vagyok;
de mivel szeret, hát jó leszek.
Boldog vagyok, ha jó vagyok:
kicserélte a szívemet. (Á.E.)

-,-,-,,,--,,-,-,-,,-,---

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
(Pilinszky János: Átváltozás)