A kutya
Oly lompos volt és lucskos, A szőre sárga láng,
Éhségtől karcsú, Vágytól girhes,
Szomorú derekáról Messze lobogott
A hűvös éji szél. Futott, könyörgött.
Tömött, sóhajtó templomok Laktak a szemében
S kenyérhéját, miegymást Keresgélt.
Úgy megsajnáltam, mintha Belőlem szaladt volna
Elő szegény kutya. S a világból nyüvötten
Ekkor mindent láttam ott. Lefekszünk, mert így kell,
Mert lefektet az este S elalszunk, mert elaltat
Végül a nyomorúság. De elalvás előtt még,
Feküdvén, mint a város, Fáradtság, tisztaság
Hűs boltja alatt némán, Egyszer csak előbúvik
Nappali rejtekéből, Belőlünk,
Az. az oly-igen éhes, Lompos, lucskos kutya
És Istenhulladékot, Istendarabkákat
Keresgél.  1924 első fele

VALLOMÁS
Példaképet kerestem; nem volt jobb
Tenálad. Most már nem csalódom.
Újra régi Könyvedben lapozok.

Mert célba visz, jó itt hajódon.

- Fiam, megbántad-e a tetted?
És egyáltalán miért tetted?
 - Fáradt vagyok, menjen el,

utolsó óráimat ne az Istennel...

LEGENDA
 Süllyed a Titanic. Kegyetlen köd van.
Segítség messze. Kevés a csónak.
Valaki mégis, utolsónak,
énekbe kezd, már elhalóban...:
 "Hadd menjek, Istenem, mindig feléd..."
Hullámok csapnak, roncsok süllyednek;
örvénylő árból ím legendák születnek...
Csillagok hallgatják énekét. -
 ... Elsimul víztükör; felszáll a köd;
gyászol a könnyes-sós némaság...
Szél kap föl, dúdol új balladát...
Alszik egy dal lenn a roncsok közt (Á.E.)
Michelangelo Buonarroti (1475-1564).:                                            ÉVEKKEL RAKVA...
 Évekkel rakva, bűnnel teljesen,
rossz szokásokba gyökerezve mélyen,
itt vagyok mindkét halál közelében,
s szívem most is méreggel etetem.
 Nincs erőm, hogy szokásom, életem,
vágyam, sorsom önként jobbra cseréljem,
ha égi oltalmad nem lesz vezérem,
s nem lesz zabola tévelygésemen.
 Uram, nem elég, hogy hívsz, s hogy sietnék
hozzád, csak mert lelkem - nem mint elébb:
semmiből - újrateremted az égben.
 Mielőtt halandó terhem levennéd,
rövidítsd meg utam meredekét,
s tedd tisztává, biztossá visszatértem.
 (fordította: Rónay György)