Balassi Bálint  Segély meg engemet én édes Istenem!

Segély meg engemet én édes Istenem!
Reménytelenségben ne hagyj elsüllyednem,
Ím minden elhagyott, nincsen hová lennem,
Nem tudok mit tennem.
Sok nyavola miatt apadott hitemet
Most többíts meg bennem, segélvén engemet,
Kit ez világ utál, csúfolván engemet,
Veszett éltemet.
Mint galamb, ki Noé bárkájából repült,
Nagy vízözön miatt meg bárkára került,
Szájában ágot hozván tetejére ült,
Ki zöld ággal újult,
Szintén úgy most lelkem ő nagy ínségében
Meg tereád került képtelenségében.
Noha elhagyott volt; most reménlettében
Rád szállott hitében.
Új könyörgést hozott néked új ág helyett,
Ki jó reménységgel virágzott s zöldellett,
S adja ő magát is kezedben az mellett,
Így vár bárkád felett.
Mint egy nagy bárkádban vedd bé azért szegény
Jó áldomásodban fogadásod szerént,
Hogy az kétség miatt el ne hagyjon megint
Téged, szentséges fent.
Kiből uram néked, de mi hasznod lenne,
Ha az kétség miatt ő pokolra menne?
Lám már megváltottad, hogy ne égne benne,
Sőt jót érdemlenek.
Régen egy galambot, ha Noé megtartott,
Hát hogy hadnál engem, kit Fiad megváltott,
Ki tégedet régen keserven kiáltott,
Szüve szerént áldott.

Segél azért engem, kegyelmes Istenem,
Örvény fenekére ne hagyj alá mennem,
Kiért az míg élek, kész vagyok hű lennem,
Nagy hálaadást tennem.

-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

Berzsenyi Dániel Fohászkodás

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
A legmagasb menny s éther Uránjai,
Melyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek: a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.
Te hoztad e nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.
Téged dicsőit a Zenith és Nadír.
A szélvészek bús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásit.
Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.
Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.

Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád; ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.