verses bizonyság

FÁRADTAN, BŰNBE ESVE
1. Fáradtan, bűnbe esve
Jártam az életet,
De megtalált a Pásztor,
S nyájához vezetett,
Jól látták ezt az angyalok,
Nevét dicsérve zengnek ott.

Kéz, amely kerestél,
Szív, amely szerettél,
Vér, mely eltörölted bűnömet,
Mindörökre áldva legyetek!

2. Mikor borral, olajjal
Kimosta sok sebem,
Fülembe azt suttogta:
„Enyém vagy, gyermekem!”
Én nem hallottam szebb zenét,
Melytől szívem örömre kélt.

Kéz, amely kerestél,
Szív, amely szerettél,
Vér, mely eltörölted bűnömet,
Mindörökre áldva legyetek!

3. Kezén, lábán mutatta
Sok, vérző sebhelyét,
Kemény, szúró tövissel
Körített szent fejét.
Úgy megragadta lelkemet,
Hogy értem annyit szenvedett!

Kéz, amely kerestél,
Szív, amely szerettél,
Vér, mely eltörölted bűnömet,
Mindörökre áldva legyetek!

4. Azóta véle járok,
A szívem néki él,
Csodás lényét megértem
Szentlelke fényénél.
A földi lét nem lesz elég
Zengnem az ő dicséretét.

Kéz, amely kerestél,
Szív, amely szerettél,
Vér, mely eltörölted bűnömet,
Mindörökre áldva legyetek!


A NAGY TITOK
Szerző: Páskulyné Kovács Erzsébet

Elég! Mondtam Illéssel összerogyva
És ültem fájón, csendesen zokogva.
Elég Uram! Elfáradtam már,
S ha visszanézek sok, elvesztett csatán,
Miért volt a harc, a küzdelem?
- Most leteszem elbukott életem.
Vedd el Uram és tedd, amit akarsz!
Látod, nem arattam fényes diadalt:
Pedig mennyi álom, remény
Lelkesített az út kezdetén.
Hittem, hogy az út végén mint győztes,
Emelt fővel állok meg előtted.
S most megkopott hitem rongyaiba bújva
Remegve mondom utolsó imám,
Százszorosan érezve minden kínt,
Sír bennem minden, minden ami fáj.
- Mondtam, mondtam még sokáig
és én nem is tudom,
Szívem keserű forrásából,
Mily szavak buggyantak ajkamon.
S mint idétlen, ki elvesztett mindent,
Amiért már százszor fizetett,
Üres kezeim az ég felé tártam.
Isten! Én vagyok elveszett gyermeked!
-Most nincs előttem út tovább,
Fáradt fejem a porba hajtom:
Te akartad, hogy higgyek Benned,
Mégis elveszett, elbukott a harcom.
- És ott az útszéli homokban
Mint elszálló, könnyű fuvalom,
Valószerűtlen neszt hallottam, és
Csitult a kín, enyhült a fájdalom.
Az időtlen időből hullt reám
Az éltet adó, megújult remény, tartalmat kapott újra az élet,
Szépséget, mint az út kezdetén.
Percről-percre új erőt kaptam,
Míg vonult előttem az emlékezet:
Isten lelke megpihent rajtam,
Mint a Hórebi sziklák szirtjei felett.
- Mit csinálsz itt? Kérdezte tőlem is.
- Mit csinálsz itt? Lelked miért zokog?
Hát nem ismertél meg a Karmelen?
Félelemre lehet-e okod?
- Tovább küldött úgy, mint ahogy Illést,
- És feltárult előttem a nagy titok:
- A Karmel hegyi győzelem nagy hőse
Nem Illés volt, és nem is én vagyok.

 VÁRLAK URAM, JÖJJ HOZZÁM
Szerző: Lakatos Péter

1. Várlak, Uram, jöjj hozzám.
Hívlak, kérlek szólj hozzám.
Tudod, Rajtad kívül nincs más nekem,
Kiben bízhatnék, Tiéd egész életem.

Tiéd minden tisztelet, örökké!

2. Csak Benned bízom, Uram, egyedül,
Te megtartod életem.
Ismerem hangodnak szelíd szavát,
Csak szólj és indulok.

Tiéd minden tisztelet, örökké!

3. Látlak már Téged mint győztes Királyt.
Hallom angyalok kórusát.
Éneklem én is, hogy szent vagy Uram,
Szent vagy Istenem,

Tiéd minden tisztelet, örökké!