verses bizonyság

Híd vagyok!  Albert Károly

Nagy hivatással bíztál meg Uram,
hogy legyek híd ég és föld között,
hitemnek íve
kösse partjait
felépítse mi egykor romba dőlt.
Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat,
mert bírnom kell
minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart

követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők nagyok,
rám is hull tőlük néha egy sugár
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

Az Európai Unió Himnusza Beethoven IX. szimfóniája!
Tudtátok-e, hogy e gyönyörű zenéhez, hasonlóan gyönyörű magyar nyelvű szöveg is tartozik?
Íme, a vers: ÖRÖMÓDA
Lángolj fel a lelkünkben szép égi szikra szent öröm!
Térj be hozzánk drága vendég, tündökölj ránk fényözön!
Egyesítsed szellemeddel, mit zord erkölcs szétszakít!
Testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid.
Gyúlj ki, égi szikra lángja, szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya, ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed, mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember, hol te szárnyad nyugtatod!
Milliók ti, kart a karba! Gyúljon csók az ajkakon!
Él mindnyájunk édesatyja túl a csillagsátoron!
Ha célt ért a férfi végül: társa mellett hú barát,
s kedves nőt nyert hitveséül, zengje vélünk víg dalát!
S minden szív, ha dobban érte, szív csak egy a földtekén!
Ám ki ezt még el nem érte, sírva fusson el szegény!
Mind a roppant kör lakóit szent rokonszenv hassa át!
A rejtelmes égi trónig csillagokba ez vonz át.
Isszuk mind e drága nedvet a természet keblein.
Jók és rosszak ott repesnek könnyű rózsaléptein.
Zsenge fürttel, csókkal áldott, szív hű lángra tőle gyúl;
kéjben úsznak a parányok, s kerub zengi: szent az Úr!
Milliók ti, porba hulltok? Érzed, élet, alkotód?
Sátrukon túl, él az Úr ott! Rejtik õt a csillagok!
Õ a rugó, õ az élet, ösztökéje: az öröm;
tõle, tõle jár a létnek óramûve bölcs körön!
Csíra szárba tõle szökken, mennynek napja tõle kél.
Szférákat hajt mély ködökben, hova látcsõ el nem ér.
Boldogan, mint napja lobban s száll az ég dús terein,
mint a hõsök utatokban, járjatok ti, véreim.
Az igazság tükre mélyén a tudóssal szembenéz.
Hív erénye szikla élén óvja azt, ki tûrni kész.
Fönn a hitnek fényes ormán lengedeznek zászlai,
s látni ott a szív omol tán angyalok közt állani.
Milliók ti, tûrjetek csak, míg a jobb kor napja gyúl.
Megjutalmaz érte egy nap csillagsátron túl az Úr.
Isteneknek nincs mit adni; istenülni nagy dolog.
Gyász, szegénység, jöjj: vigadni várnak ím a boldogok!
Fátyol hulljon bûnre, bajra, ellenednek megbocsáss:
szívét többé könny ne marja, ne rágódjék rajta gyász.
Adóskönyvünk elenyésszen, béküljön meg, aki él.
Minket Isten fenn az égben mint mi egymást, úgy ítél.
Szent öröm vet borba lángot; arany fürtünk nedve bõ;
békét isznak kannibálok, hõsi vért a kétkedõ.
Ünnepeljünk mind felállva, míg a kelyhünk körbe megy!
Csapjon égig habja lángja! Áldjuk a Jó Szellemet!
Kit a csillag ár dicsér fenn és szeráfok zengenek:
Csillagsátrán túl az égben áldjuk a Jó Szellemet!

Bátor szív a szenvedésben, oltalom, ha árva hív,
sírig hûség esküvésben, mindig nyílt és tiszta szív,
Trón elõtt is férfi-fenség, vér, vagyon kell érte bár,
szolgálatnak hû fizetség, s árulónak rút halál!
Mondjuk e szent kört bezárva tûz borunkra esküvést,
Esküdjünk az ég Urára híven álljuk e kötést!