Egymás elfogadása Krisztusban alapvető feltétel bármi épülésének.
Bár nem vagyunk egyformák, más-más a talentumunk is, és elhívásunk, vagyis elrendelt helyünk is különböző, mégis Isten szemében egyformák vagyunk, és Ö ítél meg ezek szerint ,. aszerint, hogy a magunk, sőt mások elhívását elfogadtuk-e?
Legyen ebben segítség egy közmondás is:
"Ne nézd a kémény görbe voltát, a füstje szálljon egyenesen"
(török közmondás)
Saját talentumaim, elhívásom elfogadása talán az engedelmesség kérdése is. Engedelmesség és alázat szükséges ahhoz, hogy el tudjak fogadni. És ha magamat elfogadom, akkor tudom a többieket is.
Néhány évvel ezelőtt Isten megtanított az elfogadásra.
Sosem kértem kölcsön, sosem engedttem, hogy valaki felé tartozzam bármivel.
Inkább adtam, hogy ne kelljen elfogadnom.
Aztán meg kellett tanulnom, hogy mindaz,a mi Istentől jön, akár emberek által is, kötelességem elfogadni.
A sok rossz tapasztalat, a megvásárló szeretet, a jezabeli szellemiség, a humanizmus átka, az el nem fogadásom, megalázásaim, a keresztyén és karizmatikus gőg, és mások miatt alakult ki olyan félelem bennem, hogy mindenben és mindenkor vigyáztam a szabadságomra.
De van önzetlen, Krisztusi Szeretet is.
Nekünk is így kell elfogadnunk mindazt és mindazokat, akiket /amiket/ adunk Atyánknak, embertársainknak.
E témát különösen keresztyéneknek/ keresztényeknek / szánnám.
Mert mi sosem tartozunk!... / legalább is így kéne lenni /
Évezredek óta még így is védekezünk a leuralás, beolvasztás ellen, hogy megtartsuk önállóságunkat.
Azonban Krisztusban (egyedül benne!) mégis szabad elfogadnunk.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése