verses bizonyság

József Attila: Reménytelenül Lassan, tűnődve                                                                                   Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.

József Attila: Milyen jó lenne nem ütni vissza

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,Milyen jó lenne nem ütni vissza

Se kézzel, se szóval,Világitni a napvilággal,

Elaltatni az éjszakával,Szólni a gyávaság szavával,

De sose ütni vissza.Lelkeimmel pörölnöm kéne

S élvén is vagyok most a béke.Kristály patakvíz folydogál

Gyémántos medrü ereimben.Szelid fényesség az ingem

És béke, béke mindenütt,Pedig csak én élek vele!...

Fölemelnek a napsugarak,Isten megcsókolja minden arcom

És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem A pusztaság fele.   1924. júl. 10.

 Esti ima

A szél virágot lenget a kertben.
Az esti nap bágyadtan melenget,
és szívemet, mely el-el merengett
a múló időn, áhítat tölti el.
Ez a nap is elment a többivel...
Hogy hány jön még azt nem tudhatom,
nem is kérdem, nem is kutatom.
Csak azt kérem Uram, vágyó szívből:
adj kis időt még végtelen idődből!
És készíts, hogy ha majd jő halálom,
az a nagy óra készen találjon!
Addig hadd hordjam terhem derűsen,
nem lázadozva és keserűen.