verses bizonyság

A SZENT MARADÉK 
(Lukátsi Vilma)

Mi ajándékba kaptuk az időt
mint az ötezrek azt az öt kenyeret,
amiből maradt még tizenkét kosár,
miután ők már ettek eleget.

Nos úgy-ahogy leéltük életünket
egészen eddig a mai napig,
örömünkből furcsa döbbenet lesz,
mint mikor látni kezdünk valamit,
ami eddig is szemünk előtt volt,
csak nem akartunk törődni vele,
mert az élet végtelennek tűnik,
ameddig csupa szín az eleje.

... lábunkban nagy futások remegése
orrunkban szúr egy régi halk sírás,
sok örömünknek volt bűn-gyökere
túltengő önérzet, hangoskodás...
- Alkalmankénti felbuzdulásból
lett-e valóság valami kevés?
Csalhatatlan érveléseinknek
mekkora része volt kár és szemét?

Mi ajándékba kaptuk az Időt,
és mohón faltuk, mint a kenyeret,
ami még maradt, csak az a miénk,
mert hozzátennünk semmit sem lehet!
De azt igen, hogy átadjuk Annak,
Akitől kaptuk.
                       Ha lehet ma még!
Ha úgy-ahogy leéltük életünket,
hadd legyen most már szent a maradék!

Szívem zeng a nagy csodáról
Szívem zeng a nagy csodáról,
Krisztusról, ki nálam járt.
Megtudtam, hogy énmiattam
Golgotán halt kínhalált.
Igen, én is zengek Róla
S térdre hullva áldom Őt,
Szentekkel majd együtt, Nála
A kristály-tenger előtt

Elveszett voltam, halál várt,
Bűnben éltem céltalan.
Boldogságot nem találtam,
Űztem bár, de hasztalan.


Igen, én is zengek Róla...

Összezúzott testem, lelkem
Elgyengült, s így bűnösen
Két kezébe roskadtam le,
S Néki adtam életem.
Igen, én is zengek Róla...

Ó, de most, hogy újra élek,
Napjaimnak célja van:
Szolgálni a menny Urának
Víg örömmel boldogan.
Igen, én is zengek Róla...