verses bizonyság

MAI GYERMEKEK HÁLÁJA

Mi csak a mesékből tudjuk, mi a szükség,
mert a valóságban sosem éheztünk meg.
Ruhánk, cipőnk mindig volt a mennyi kellett,
sosem fagyoskodtunk hideg kályha mellett.

De jó, hogy ez így van! Legyen hála érte
korunknak, mely a jót ránk ily bőven mérte!
Mégis akkor lennénk igazán hálásak,
ha sosem éreznénk magunkat árváknak.

Szüleinktől csak ezt halljuk, mi gyermekek:
„Megint nem érünk rá játszani veletek,
mert pénzt kell keresnünk autóra, lakásra,
új bútorra, tengerparti utazásra,

no meg játékokra és meséskönyvekre!’’
Elhisszük, hogy jó ez, szükség van minderre.
Mégis jobban tudnánk örülni mi annak,
amikor szüleink nekünk időt adnak.

Időt az övékből és türelmet hozzánk.
Jobb ez nekünk, mitha a pénzünket hozzák.
Akkor lennénk tehát igazán hálásak,
ha ilyen alapja lehetne hálánknak.

Jobban felfigyelnénk akkor az Istenre,
akinek Jézusban ránk is volt ideje.
Jobban hinnénk akkor, hogy nagy jövő vár ránk,
s mindezért akkor lesz igazi a hálánk!


MI LENNE AKKOR 

Ó, hányszor éreztem
e fájó életben,
hogy nem szeret senki!
..Azért, mert feledtem
- s én nem tudtam szívből -
másokat szeretni...

...Azért, mert feledtem
Őt is, ki felettem
él és gondol reám:
szeretetből adta
azt, ki mindig szeret,
az édes jó anyám.

Ó, igen! Az ember
mind meglátja egyszer,
hogy önzésből szeret,
s hogy senki nem tudja
szeretni - ha rossz is -
édesanyja helyett!

Mi lenne a földön,
ha mindenki önzőn
tudna csak szeretni?
Jaj, mi lenne akkor,
hogyha az anyaszív
nem tudna szeretni?!

VAJON MINDENT JÓVÁTEHETSZ?      

Mit embertársad ellen vétkezel te
azt vele tán mind jóváteheted;
de van, mi sokszor semmiségnek látszik,
és jóvátenni többé nem lehet!

Bűnét megbánva, egyszer felkeresi
egy pletykás asszony lelkipásztorát,
tanácsot kérni: hogy tehetné jóvá
a sok hamis hír végtelen sorát!

„Vegyen magához, kedvesen, egy párnát,
s a megbántottak küszöbére mind
tegyen belőle egy-egy tollat, aztán
nagyon kérem, hogy jöjjön el megint!”

...Furcsa tanács... De nénink megfogadja,
s úgy jár, ahogy közülünk járna sok,
ha osztaná a tollat házról házra,
hogy kiürül a degesz párnatok.

„Megtettem – szól a papnak -, rendben van hát?”
S dicséretet remélve rátekint…
„Sajnos még nincs... Ez volt a könnyebb része.
Most menjen el, és szedje össze mind!”

Nagy-nagy sokára visszatér az asszony,
s kezében az üres ciha beszél.:
„Kerestem, testvér, óh, de mindhiába,
a tollakat elfújta már a szél...”

Mit embertársad ellen vétkezel te,
Azt véle tán mind jóváteheted,
De van, mi sokszor semmiségnek látszó,
És jóvátenni többé nem lehet...!