ígei bozonyság

 „Azért Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látomás iránt" (Csel 26,19).
Miért szentelte oda egy egész életre önmagát Pál? - mert látta a mennyből felvillanó, mindent elvakító fényt! Engedelmessége látomásból fakadt. Mert igaz ugyan, hogy minden önátadás értékes Isten számára, de a vak önátadással Ő mégsem megy sokra. Úgy gondolom, hogy különbség van a megtérésünket követő kezdeti tiszta, de ismeretek nélküli odaszentelés, és az Isten tervének meglátásából fakadó további önátadás között. Az első esetben, mely szabadulásunkon alapszik, nincsenek még Istennek szigorú követelményei. De amikor feltárja előttünk a szívét és kijelenti, mit kell tennünk akarata szerint, mi pedig készségesen és frissen válaszolunk felszólítására, akkor igényei már mélyrehatóbbak lesznek. A szavunkat adtuk egy új megértés alapján, és Ő ismét szavunkon fog bennünket. Ezután már mindent oda kell adnunk, amink csak van.
Ismerem Őt
 „De jónak látta Isten...hogy kinyilatkoztassa az Ő Fiát bennem" (Gal 1,15).
Még ha tehetném se szeretnék a tanítványok helyében lenni, még a megdicsőülés hegyén sem. Azt a Krisztust, akivel ők együtt éltek, az idő és a tér határolta. Galileában tartózkodott? Akkor nem lehetett ugyanazon időpontban Jeruzsálemben. Jeruzsálemben volt? Akkor viszont hiába keresték Őt Galileában. Ma már nincs korlát Krisztus számára, sem térben, sem időben. Az örökkévaló élet erejében él, tetszett az Atyának, hogy kijelentse Őt a szívemben. A tanítványokkal csak időnként volt együtt, velem viszont mindig. A tanítványok test szerint ismerték, látták, érintették, szoros kapcsolatban éltek vele. Ma bár nem ismerem test szerint, mégis valóságosan ismerem Őt. Mert Isten előtt kedves volt, hogy Őt megismertesse, ezért adta a bölcsesség és a kinyilatkoztatás szellemét