bizonyság

Zsengék

 „Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül" (Jel 14,4).
Szülőföldem Fukien, narancsáról híres. Mondhatom (bár kétségtelenül elfogult vagyok), nincs párja a világon. Ha a narancsévad kezdetén szétnézel a dombokon, mindenhol zöldellő ligeteket látsz. De ha alaposabban körbetekintesz, észreveszed, hogy elszórtan itt is, ott is feltűnnek az aranyszínű narancsok. Az arany pettyek gyönyörű látványt nyújtanak a sötétzöld fák között. Később, amikor az egész termés beérik, a ligetek végig aranyba borulnak, most azonban csak az első zsengék begyűjtésén a sor. Gondos kézzel kell ezeket szedni, viszont a legmagasabb piaci áron - gyakran háromszor annyiért, mint szüretkor -, értékesíthetők. Egészen bizonyosan minden keresztyén ember eléri egyszer az érettség idejét. De a Bárány a zsengéket keresi, hogy rendelkezésére álljanak, amikor majd eljön az Ő órája.

01.13 Ő megőrzi

"Mondta azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között; hiszen testvérek vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld?" (1Móz 13,8).
Milyen értékes lehetett Ábrám szemében - kivált elhibázott egyiptomi kalandja után - az Istentől kapott föld. Most azonban meg kellett tanulnia egy fontos új leckét: hogy ne akarjon birtokolni semmit. Úgy is érvelhetett volna, hogy egy ilyen értékes adományt meg kell ragadni, és mindenáron megtartani. Ezek a mi indokaink általában, ha Isten eláraszt ajándékaival. Ábrám azonban látta, hogy nem szabad makacsul ragaszkodnia ahhoz sem, ami az övé. Ezért átengedte a választást unokaöccsének, Lótnak.
Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Tanuljuk meg kezében hagyni, amit Ő adott. Soha ne ragaszkodjunk ahhoz, amit természetes birtoklási vágyunk meg akar tartani.
Amit Isten ad, azt Ő valóban átadja. Nem kell megtartásán fáradoznunk. Éppen akkor kockáztatjuk ajándékai elvesztését, amikor aggodalmasan féltjük és szorongatjuk. Csak az lesz igazán a miénk, amit teljesen Őrá tudunk bízni!