verses bizonyság

A mélységből kiáltok

  129. zsoltár
Zsoltárok

A mélységből kiáltok, Uram, hozzád,
Uram hallgasd meg a szavam!
Füled figyeljen fel könyörgő szavamra!
Ha számon tartod a vétkeket,
ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram?

Ám nálad bocsánatot nyer a vétek,
hogy féljenek téged.
Remélek az úrban,
benne remél lelkem,
és bízom a szavában.
lelkem várja az Urat,
jobban, mint az őr a hajnalt.
Igen, jobban, mint az őr a hajnalt,
várja Izrael az urat.
Mert az Úrnál az irgalom
és bőséges nála a megváltás.
Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől

Krisztus Urunk, hiszünk néked

Krisztus Urunk, hiszünk néked, sziklán épül szent hitünk:
Életedet bizonyságul odaadtad, Istenünk.
A halálnak zord hatalmát nyitott sírod letörte,
A halandó, ki hisz benned, általad él örökre.

Mit adhatok, szegény bűnös? Szívemből csak bűn fakad.
Te vagy értünk, Üdvözítőnk, a szeplőtlen áldozat.
A halandó mindig újra megtetézi vétkeit,
Nem ajánlhat elégtételt, hogyha Jézus nem segít.

De az oltár fehér gyolcsán újul egyre áldozat:
Bűneinkért felajánlod, édes Jézus, magadat.

Magasztalja lelkem az Urat

Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát:
Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas:
ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők.

Csodát művelt erős karjával:
a kevélykedőket széjjelszórta, hatalmasokat elűzött trónjukról,
kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti,
a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.

Gondjába vette gyermekét, Izraelt:
megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért,
Ábrahámnak és utódainak mindörökké.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.