Kovács Anikó - Léleksimogató...

Hogyan lehetne ezt szavakba önteni, jaj ügyetlen vagyok, nem sikerül -
hogyan kell elmondani, hogy az élettel rég kibékültem
sőt haragban sem voltam itt belül?!

Bennem olyan fényes béke van hogyan is írjam ? -
mint mikor a pipacs lángolva lobban a forró augusztusban, a vonatablakból a
szemedbe robban a végtelen mezőn - a porban fény leng, fölezüstlik a csend;
úgy hallod, az Isten hegedül...

vársz egy hangra, még tán hallod is: mint álmaid kútjába csobbanó kavics
oly mély és titokzatos minden, és akkor hirtelen, egyszerre megérted:
az életed egy hosszú-hosszú, folyamatos karácsony, benne mosolyog a meglepetés,
nem vártad, csak kaptad: varázsos, a puha szőnyegen elhalt a lépés,-
csend van körötted és benned, meg áldott, bíbor békesség...

Talán nem adta vissza jól a szó, talán nem is lehet ezt elmondani -
de te tudod, neked int csókot a vidék, és már nem késhet sokat a bizonyíték;
hisz mit szóljon az, ki fájni sem mer, míg te lépést tartasz a többiekkel,
lelked mint frissen vasalt nyári ing, szíved forró, nyitott és szelíd,
és benned minden puha, selymesen finom békesség.
Jó ez így....

Somogyváry Gyula - A hágón

Köszöntlek völgy és hólepett orom,
zúgó fenyők és kéklő, tiszta ég!
Ébressz! Hadd tudjam, hogy nem álmodom,
hogy nékünk zúgnak már e jegenyék,
hogy ránk süt már a napfény, ránk ragyog,
hogy ez a szédült boldog: én vagyok,
hogy ez a szél itt nékünk orgonál
s ha vér hullott, az nem volt a halál,
hanem az élet! - Áldott, aki adta...

Most nézz, Uram, e megrendült fiadra
s adj neki szót! Lásd: ajka csak dadog
s nem hallják meg a bolygók, csillagok,
mi történt itt, a forró földgolyón:
szót adj, Uram, hogy zengőn, harsogón,
arkangyalok ítélet-kürtjeként,
világgá zúgjam: miénk! A miénk!

Csak könnyet adsz s nyöszörgést, idefönn?
Te meghallottad így is. - Köszönöm...