verses bizonyság

 AZ ALKALOM  

 Jön... elmegy... többé nem látod soha.

Szobádba száll, mint csillogó madár...

s ha nem csukod be jól az ablakot,

huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelkeltekor

a réten villogó gyémántszemek...

s ha meg nem látod, percek múlva már

fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad

befátyolozni vétkes, vak szemed.

Nem adtad akkor... most már nincs kinek.

Nem tetted akkor... most már nem lehet


Túrmezei Erzsébet: Az Úr Jézus fái

Ott a kedves őszi
napsugárba kint,
gyümölcstől hajol meg
a fák ága mind.

Gazdagon, bőséggel
termett meg mindenik.
Hű kertészünk szíve
úgy örül nékik.

Az Úr Jézus fái
emberéletek.
Én is az ő kedves
fája lehetek.

Kertjébe fogadta
kicsiny életem,
S csupán egy a vágyam
azóta nekem:

Hogyha majd megérint
ősz hideg szele,
állhassak előtte
gyümölccsel tele.



Túrmezei Erzsébet: Ma! 
 Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa;
úgy szóljak még ma.
Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.
Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.
Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.
A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked!