verses bizonyság

Túrmezei Erzsébet:  Tovább imádkozunk
Távol gyülekezet imádkozik. Csillagos afrikai égbolt
borul egyszerű templomukra. Énekük, imádságuk áthatol
a sötétségen, az éjszaka csendjén. Át pásztoruk kis hajlékáig,
ahol a halállal vívódik órák óta a drága segítőtárs,
a kedves feleség.
Messze a kórház és messze az orvos. De a gyülekezet imádkozik.
- Milyen erő a hordozó imádság! Harcban pajzsunk, viharban sátorunk! - Néha benéz egy fehérhajú, tisztes presbiter a betegszobába.
Látja, hogy a válság egyre tart, és csak annyit mond csendesen:
"Akkor - tovább imádkozunk!" Ez ismétlődik óráról órára.
Küzd a halállal a beteg. Küzd az imádkozó gyülekezet.
S az első hajnali sugárral megérkezik a felelet:
a láz alábbszáll hirtelen. Megérkezik az igen és az ámen,
az élet és a győzelem. Ilyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk!
S bár a felelet néha késni látszik, és mi lankadunk és roskadozunk,
mondjuk ki mégis csüggedetlen hittel, mondjuk mi is távol testvéreinkkel: "Akkor - tovább imádkozunk!"

-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,

Túrmezei Erzsébet:
Nem mondott fel nekem!

Szolgálatára angyalok sietnek.
Parancsol viharoknak és szeleknek.
Megérteni, felfogni nem lehet,
hogy meglátott, parányi porszemet,
s szolgálatába vett.
Szívemben újjongva dalol a hála,
Kerek világon nincs jobb gazda nála!
Mikor szolgálatába fogadott,
mert nem csak munkát, drága feladatot,
erőt is Ő adott.
Szentlelkét adta: segítsen, vezessen.
Sürgessen: soha ne időzzek resten.
Tekintete rajtam volt szüntelen.
Mindenre elég volt a kegyelem.
Ő maga járt velem.
Talált volna annyi hůségesebbet,
Parancsainak engedelmesebbet,
Csuda irgalmát áldja énekem,
hogy szolgálhattam hosszú éveken,
s nem mondott fel nekem.
Pedig megtehette volna!
S én szegény, gyenge, engedetlen szolga
türelmét, irgalmát dícsérhetem ...
mert ezután sem mond fel ... sohasem!
Övé az életem!

-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

Túrmezei Erzsébet:
Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadba minden kő áldást hozott.