verses bizonyság

NE NYUGODJ BELE!

Ha azt látod, hogy lelki életed
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy gyülekezeted
tagjaiban is hűl a szeretet,
  nagy részefásult, közönnyel tele,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy egyházadban is
akad kór, s némely tanítás hamis,
hogy alig látszik KRISZTUS élete,
ne nyugodj bele!
Ha azt látod, hogy fáj e nép, e föld
hogy magad sem vagy senkinél különb,
s nincs újulás itt, bárhogy kellene,
ne nyugodj bele!
Mert könyörögni, sírni lehet itt!
Maga a LÉLEK is esedezik.
S minden megbánt bűn semmivé lehet,
Ha az ÚR veled.
Füle Lajos

SZÉLCSENDBEN

Ó ez a csend, e Szél-csend, némaság!
Nem hallani a megtérők szavát,
az újszülöttek, hálaénekét.
Kérés, könyörgés nem volt még elég?
Mióta szól már mindenütt Igéd,
s áldás-esőre nem nyílik az ég.
Hatalmas Isten, Megváltó Urunk,
szánj meg, segíts meg, mert elárvulunk!
Rút bűneinkkel roskadunk Eléd,
mert életünkben annyi kár, szemét!
Orcánkra égtek szennyek, tegnapok…
Adj újra nekünk bűnbocsánatot!
Hitünk kicsiny bár, hálánk is kevés,
de kérve kérünk áldást ébredést.
és várjuk, hogy majd kél, hogy újra kél,
a Szél, a Szél, a bibliai Szél!
Füle Lajos

 ÍGY TÖRTÉNT

Lukács 24:36-52/a
ELŐSZÖR: megjelent
békességet kívánva
s a régi tizenegy
hódolattal imádta.
Első rémületük:
– valami lelket látnak –
eltűnt, mikor szemük
hitt már a nagy csodának.
Lábait, kezeit
sebeinek helyével
megmutatta nekik
s ők hallal, lépes mézzel
megkínálták Uruk,
Aki elébük tárta
saját útját, utuk, –
készülve búcsúzásra.
A nagy parancsot is
hogy majd tanúi lesznek
vértanú papjai
a győzelmes keresztnek.
Saját maga helyett
Szentlelkét megígérte,
AZTÁN azt a helyet
velük elhagyva, ére
szelíd Betánia
szeretett határába.
VÉGÜL áldania
kezeit amint tárta
hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt.
Ők néztek utána.
A megnyílt égben látták
Atyja jobbján állva –
s hódolttal imádták.
Kárász Izabella

 MEGLÁTJUK AZ ÚR JÉZUST

Vértanú István Szentlélekkel telve
szemeit az ég felé függesztette
s Istennek jobbján a fényes mennyekbe’
Urunkat látta!
Idézzük vissza a régi időket!
Mint búcsúztatta a hű követőket,
Jeruzsálemből mint vezette őket
Betániáig.
Kísérjük most el, nézzük, amint mennek,
hogy hová, merre, semmit nem kérdeznek.
Fülükbe cseng még: – küldelek követnek,
lesztek tanúim!
Betániánál amint megáldotta,
két áldó karját föléjük tartotta,
szemük láttára tőlük távolodva
beitták felhők.
Dicsőségében ezután meglátták,
ígért Szentlelkét együttesen várták,
Jeruzsálemet boldog hírrel járták:
– Felment a mennybe!
…Mi is, ha Szentlélekkel vagyunk telve
szemeinket az ég felé függesztve
Atyjának jobbján a dicső mennyekbe’
Urunkat látjuk!
Kárász Izabella