verses bizonyság

  ELINDULNI A KERESZT ALÓL

Boldog titok: a Golgotán kezdhetek el minden napot,
megköszönve a meghálálhatatlan, csodálatos áldozatot …
s akkor csupa fény lesz a reggelem, minden úton ez a fény jár velem.

Hisz bűnteher és gondteher lehull és ottmarad
a szabadulást hirdető Krisztus kereszt alatt!
Szabad szívvel, kézzel indulhatok ha várnak rám az új feladatok.

Biztatóbb, szebb és boldogabb  új reggel lehet-e:
elindulni mint Isten  megváltott gyermeke,
kinek szíve szeretetről dalol, a Golgotáról, a kereszt alól.
 -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

 Elvonult az Isten
Mi csak kőből építettünk templomot Neki, Ki egy mindenséget alkotott,
S az egész nagyvilág is kicsi arra,  Hogy Őt, a hatalmast befogadja.
Szinte ujjongott a szent Isten szíve, Mikor képmásául az embert teremtette,
S hogy a hasonmását még hűbbé tegye, Önnön szívéből tett szívet bele.
Így ébredt életre az első ember,  Nem sejtve, hogy benne isteni szív dobog,
De Isten úgy vágyta � szinte remegve -, Hogy emberképmása e szívvel szeresse.
Bár hódolt Előtte a Föld és az Ég,  Dicsérte nagy műve: a Mindenség!
De Neki mindebbe nem telt öröme, Szeretetre vágyott isteni szíve.
Vágyott Ő olyan kicsinynek lenni,  Hogy az emberszívben tudjon megpihenni,
S mikor szívajtókon halkan kopogott, Mi csak kőből adtunk Néki templomot.
Ő szíveink meleg, szent szerelmét várta,  De mi be akartuk zárni a kőházba,
S amíg úgy gondoltuk, otthona lesz ebben, E világból csendben elvonult az Isten
Jöttek dögvészek, éhségek, háborúk,  Az egész nagyvilág jajszóvá alakult,
S míg Istent keresve kőtemplomba jártunk,  Kő-istenek között kőszívűvé váltunk.

ÉRETLEN GYÜMÖLCS  

Minek annyit beszélni súlytalan, felesleges, haszontalan beszéddel!

Mint éretlen gyümölcs, a szél ha rázza fák ágait, úgy hullanak

szét az ízetlen, meg nem ért szavak. Ha több a csend, ha mind megérik lassan, mennyi édes íz fér meg a szavakban.

Csak egyetlen szóban is!Hogy íze, súlya legyen a szavaknak,

Lélek, előbb hallgatni taníts!

 -,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
 ÉSZREVÉTLEN                                                                             
Ki vette észre csillogó Athénben, egy szürke barbár hogy jő-megy, tanít.
A bajnok győzni acélozta testét, a művész kőbe véste álmait.
A bölcsek eszmék utait keresték,a lantot dalra hangolták az esték.
Lágyan illatozó virágok lepték a márványistenek oltárait.
És Pál ott járt-kelt szürkén, észrevétlen.Történetírók büszke stílusa
miért jegyezte volna a napot? De láng lobogott szavában, szívében,
és szívről-szívre égve átcsapott. Kigyúltak, mint az Úrnak csipkebokra.            
S porladás várt a márványtemplomokra. Nőtt a kereszt s a kereszt Krisztusa, 
Aki halott világokat lerombol.
Új világ és új Athén született az észre sem vett Evangéliumból.
Ma se jegyezd fel, ó történelem, ha sebzett szívünk csendesen kitárul,
és közöttünk a Krisztus van jelen. Titkon jön el és észrevételen.
Hadd számoljon tovább a porral, sárral,vassal és arannyal a vak jelen!
Bábeltornyai semmivé omolnak. Mi Reá nézünk, Akié a holnap,
a mindent újjá tévő győzelem!