verses bizonyság

Árvai Emil   A MAGÁNY

 Isten nélkül árva az ember,
nem gyógyul pénzzel, szerelemmel;
sikeres pálya mit sem ér,
ha szíved szomja elkísér.
...
Boldog családban is talány,
mért kínoz néha a magány.
Mindig marad egy hiányérzet:
tudja-e valaki, mit érzek?

Érti-e valaki lelkemet,
mit kimondani nem lehet?
Ki tett ide erre a földre,
mint bábut a játékmezőre?!

Mi okból, mi célból tett ide?
S van-e értem aggódó szíve?
Izgul-e ÉRTEM igazából,
ki egy vagyok több milliárdból?...

...Halló! ...Valaki beleszól?
...Vagy bolygók csak, mint meteor,
nem felel más, csak a visszhang,
s életem célja: egy sírhant...?
...

Tudod, Jézus már bizonyított:
halálával Ő ajtót nyitott.
Imában beléphetsz: RÁD VÁRNAK!
...És itt vége a nagy magánynak.

 A MEGOLDÁS : Árvai Emil

Ballagsz életed útjain...
Egy titkos kamera figyel,  szavaid, gondolataid
rejtett mikrofon veszi fel.

  Kis korbólemléked kevés; talán rád nyomta bélyegét,
tudat alatt hordozod és anélkül tán, hogy értenéd.

Aztán gyerekkor, ifjúkor, szülők, barátok, iskola...
A félelem itt ért utol, és jött a magány is lopva.

Felnőtt vagy, és mint kisgyerek szeretet után sóvárogsz,
hogy fontos légy valakinek, s gazdagítsad a világot...

Ballagsz az élet útjain; a szemeddel azt keresed,
kit érdekelnek szavaid, és önmagadért ki szeret?

...És ekkor, kétezer évnek ködösített távolából
egy NÉV-nek betűi égnek, mint messzi neonreklámok;

és mától szívedben suttog a legédesebb ismeret,
mit ember valaha tudott: Isten szeret. Isten szeret!

Mert JÉZUS bizonyította, hogy szeret az Isten téged!
Ha hiszed, bizony boldog vagy... S nem öl meg e földi élet.