verses bizonyság

 IGAZ BESZÉD HITEM DOLGÁBAN

Most vallani kell, végsőt vallani.
- Volt-e hited egy szikra bárcsak? -
Pár porszeme reám tapadt
Hívő lelkek virágporának.

- A virágporral mi lett, mondd meg?! -
Áldozatul esett esőnek.
Sokszor éreztem idegennek,
De néha áldott ismerősnek.

- Jézusoddal hogy mint volt dolgod? -
Soha. Ködös volt, ködös valami.
Legtöbbször a Szépségben láttam.
Nem tudok róla többet vallani.

- Istent, mondd, érezted-e mint Atyát?-
Mutatott néha tiszta utat.
De kinek ő csak itt reménye:
Minden embernél nyomorultabb

- S a Szentlélek szállott-e rád
Valaha is szelíd galambként? -
Ó ez igaz. Hogy írtam volna
Nem önmagamtól annyi költeményt?

- A bűnnel, a bűnnel hogy állasz? -
Bántam sokszor – most már nem bánom.
Kényszerítőn szükségszerű,
S magaménak azt sem találom.

- De te hirdetted a Kegyelmet! -
Most azt mondanám: szent véletlen.
Akkor is megduzzadt bennem a szó,
Jaj, ha bárkit félrevezettem.

- Hiszel-e a Feltámadásban? -
Hagyjátok ezt a bús-édes mesét.
Dante vándorolt három túlvilágban.
Nekem az ösvény síromig elég.                 / 1936.  /

 GONDOLATOK AZ IMÁDKOZÁSRÓL

Ma este sok kérdés tépett, szaggatott.
És egyre sem jött mentő felelet.
Testvér, Te hogy gondolod ezeket?

Miért imádkozol?…
Hogy kiért, tudom: gyermekeidért,
És apjokért, a Te jó uradért,
Minden testvéredért,
És magadért legutolsó sorban.

De mért, de mért?
Hiszed, hogy aki ott fenn sátoroz,
S világokat tengelyük körül
Forgatja örök-egy forgással,
Akihez a Te imádságod szárnyal:
Mi kicsiny dolgainkat számon tartja?
Mit tudod Te, mit tudom én,
Mit tudjuk mi, mi az Ő akarata!…
Amit elvégzett, meg kell hogy legyen,
Változtat-e azon ima, fohász,
Imádkozzál bár völgyben, vagy
hegyen, Vagy tenger fenekén?…
Ó, de ugye a remény, a remény?
Vagy talán Te is úgy imádkozol,
Mint én, mint én?
Hitetlenül, süketen és vakon,
Csak, mert valamit még próbálni kell,
S mert mást nem tudok, hát
imádkozom,
Mert különben a szívem megszakad.
Ó tudom, Te nem így imádkozol
Az érzéketlen csillagok alatt.

Kolozsvár, 1923. január 11.