bizonyság

Horváth Gábor:

Idő a pihenésre?

Néha úgy éreztem, nagyon túl vagyok terhelve, de hála az Úrnak, mindig adott elég erőt feladataim elvégzéséhez. Karosszéria-lakatos vagyok, és amikor még buszokat javítottunk, történt egyszer egy baleset velem.

Állványon dolgoztam, ami nem volt túl magas. Reklám feliratot bontottunk egy tartálykocsi oldaláról. Munkatársam egy egyszerű dobogón állt, ami a keskeny felére volt fordítva, hogy magasabb legyen. Ahogy szedtem a matricát, közeledtem felé, és egyszer csak átléptem egyik lábammal a dobogóra, ami fix pont volt addig, amíg ő teljes súlyával rajta állt. Ő végzett a munkájával és úgy gondolta, hogy lemegy a dobogóról. Abban a pillanatban elbillent a dobogó, mert azon a lábamon támaszkodtam, és én nagyon nagyot estem. Eltörött a jobb karom. Mivel munkahelyi baleset, 100%-os táppénzt kaptam.

Feleségem örült nagyon, hogy kaptam egy kis pihenésre időt az Úrtól. Abban az évben január 23-án lettem a kaposvári gyülekezet pásztora és 28-án törött el a kezem. Február 13.-án vasárnap reggel szembesültünk azzal, hogy hét közben csőtörés volt az imaháznál, és így tetemes kár érte a gyülekezeti házat. Akkor értettem meg, miért tört el a kezem. Szabadidőt kaptam az Úrtól, hogy megszervezzem, és leirányítsam az imaház felújítását, és az egyik kezemmel dolgozni is tudtam, sőt még írni is, mert balkezes vagyok.

Szépen haladtunk a munkálatokkal, de még nem voltunk egészen kész vele, amikor a táppénz vége felé közeledett. „Uram – sóhajtottam fel – még kellene két hét idő!” Visszamentem az orvoshoz az elrendelt időben és kérdezte, ahogy forgatta, nézte a kezemet:

- Na, hogy működik ez a kéz?

- Hát, jó ez a kéz, de kalapácsot még nem tudok használni vele…

- Jó, még két hétre kiírom.

Ezt szerettem volna hallani! Két hét alatt minden elkészült, és végbe ment a munka úgy, hogy mindig ott tudtam lenni. Csodálatos a mi Istenünk!