bizonyság

1.       A hit nemes harca 1Timóteus 6,11–16 Vannak életünkben olyan dolgok, amiket érdemesebb kikerülni. Többek között a fal is ilyen, ami határol és megoszt egy házban különböző helyisége- ket. A falnak nem szokás nekimenni, inkább kikerülni érdemes. Pál ezekben az igékben kikerülésre ajánlja a tévtanítást és a pénz szerelmét. Ugyanakkor arra biztat, hogy törekedjünk az igazságra, a kegyességre, a hitre, a szeretet- re, az állhatatosságra és a szelíd lelkűségre. Ezek a helyes értékek segíthetnek bennünket a hit nemes harcának megvívásában és az örök élet megragadásában, ami Jézus Krisztus érdeme alapján lehet a mienk. Ezért érdemes harcol- ni, még akkor is, ha lemondással jár. Akkor is, ha munkálkodni kell érte, de nemcsak azért, hogy a miénk lehessen, hanem azért, hogy mások is elnyerhessék az örök életet. A harcot soha nem a test és vér ellen vívjuk, ahogyan arról Pál az Efézusiakhoz írt levelében szól, „hanem erők és hatalmak ellen, a sö- tétség világának az urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Ef 6,12). Ezekkel szemben csak a Lélek fegyverzetével lehetünk győztesek. Míg a tévtanítás nem old meg semmit, s nem adhat megnyugvást sem, addig az igével való feltöltekezés mennyei erővel tölt el. Elegendő csak arra gondolni, hogy olyan Krisztusunk van, aki „egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura”. /KTP/ Áldás Óbéd-Edóm házán 2Sámuel 6,9–19 Dávid szívében félelmet keltett Uzzá halála, akinek nem volt más bűne, mint az, hogy utánakapott az Úr ládájának, mivel a szekeret húzó ökrök lába megbotlott. Félelméből fakadóan az Úr ládáját elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába. Hamar rájött azonban arra, hogy hiányzik életéből az Úr áldása. Ahogy hírét hallotta, milyen áldásban részesült az Úr ládáját befogadó család, azonnal érte ment többedmagával. „Örvendezve vitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába.” Alighogy elindult a ládával, mindjárt áldozatot mutatott be. Ezzel egyrészt ki szerette volna engesztelni az Urat, másrészt biztonságos- nak tartotta ezt megtenni a visszaút érdekében. Gyolcsefódot kötött magára önmagáért, a népért és Isten tiszteletéért. Ebben az ünnepi ruhában teljes ere- jével táncolt örömében az Úr előtt. Ilyen, számunkra különleges módon élte meg tiszta örömét, azzal sem törődve, hogy ezért saját felesége megvetését is kiérdemli. Mikal, Saul leánya „megvetette őt”, mivel nem értette, hogy Dávid mit élt át ezekben a percekben. Nem tudhatta, hogy mennyire fontos volt szá- mára az Úr. Nem értette azt sem, hogy Istenért „bármit” megtesz az ember. Nem értette a férje alázatát, és Isten nem igazolta megvetését sem. Nem is „lett gyermeke Mikalnak, Saul leányának holta napjáig” (2Sám 6,23). Mi értjük-e Isten áldásának titkát? Ha igen, akkor boldogok vagyunk. /KTP/