bizonyság

Dávid Grippenei

“Megverte Dávid, Cóbá királyát is Hamátnál, aki az Eufrátesz-folyamig akarta kiterjeszteni hatalmát. Elfogott közülük Dávid ezer harci kocsit, hétezer lovast és húszezer gyalogost, és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, csak száz harci kocsit hagyott meg belőlük.” 1Krón 18, 3-4
Dávid nyakába hatalmas pert varrhattak volna a környezet védők. 900 állat megcsonkítása azért nem egy hétköznapi dolog, amellett hogy kegyetlen még teljességgel értelmetlennek is tűnik. Lehet-e vajon épülni egy ilyen nem éppen kedves történetből…
Abban a korban a lovak által húzott harci kocsi, a csúcstechnikát képviselte. S bármilyen banálisnak is tűnik, de komoly és drága pénzen kiképzett szakemberek kellettek a harci kocsi kezeléséhez. Kocsi hajtók, íjászok, lándzsások, lovászok, állatorvosok és még sorolhatnánk.
Nyilván sok mindenkibe felmerül a kérdés, hogy miért nem használták fel Dávidék az értékes hadi zsákmányt. Egyszerű a válasz. Ha kertedben leszállna egy Grippen, akkor az nem azt jelenti, hogy minden szakképzés nélkül te azzal röpködni is tudsz. Hosszú hónapok kellenek a kiképzésre. Bármennyire vagány, de a legnagyobb esély arra van, hogy meghalsz abban a repülőgépben, képzettség nélkül.                                                                                                                                                                        Az egyszerű válasz pedig nem más, mint Dávidnak nem voltak kiképzett emberei. Nem tudta kezelni a technikát, ezért egy kemény lépéssel megvált az értékes, de egyébként hasznavehetetlen hadi zsákmánytól! Ha megpróbálta volna használni, könnyen lehet, hogy a nagy zavarban a jobb eszközök ellenére kudarcot vallott volna.                                                                                                                                      A keresztyénség vajon van ennyire bátor? Számtalan esetben minden vívmányt, hatásosnak látszó eszközt bedobunk az ügyünk érdekében. Anélkül, hogy mérlegelnénk az eszközöket. Nyíltságra és bátorságra van ahhoz szükség, hogy belássuk milyen, eszközök alkalmasak a cél elérésére. Lehet, hogy valami bármilyen kecsegtető is, a használatával egyszerűen dokumentálhatjuk a kudarcot.
Nekünk van-e bátorságunk mérlegelni az eszközeinket, és átvágni az „inát” azoknak, amelyek bármilyen csábítóak is, de veszélyesek lehetnek ránk. Sajnos, hogy nincs bátorsága a keresztyénségnek sok esetben. Bizony, maga szemében hasznosnak, sőt áldásosnak tűnő dolgokat használ fel, amit az ellenségtől átvesznek és? És porul járnak, vesztenek, zsákutcába kerülnek.. Nem szabad sajnálni, amit az elenségtől vesznek át, egyáltalán nem is kellene átvenni semmit sem.