bizonyság

Szentek közössége

“Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok.” 3Móz 2b
A Tízparancsolattal a Biblia nem csak az Isten előtti kedves életet kívánta hangsúlyozni, hanem egyszersmind a közösségi életnek is irányt akart mutatni. A közösség egysége, és az Isten előtt való kedves élet elválaszthatatlanul összefonódik. A Biblia a közösség alapjának nem valamiféle gazdasági, kulturális, történelmi egységet tekint, hanem az Isten előtt élt helyes életet. De mi ennek a helyes életnek az alapja?                                                                 Közelítsük meg ezt a kérdést egy kis kerülővel! Mi a legtökéletesebb közösség ezen a világon? Az anya és gyermeke közössége, két barát közössége, a hazafiak közössége, és még sorolhatnánk tovább. Én azonban nem gondolnám, hogy erről lenne szó. Ezen a világon a legtisztább, legműködőképesebb, leggördülékenyebb, közösség a Szentháromság Isten közössége. Az Atya, Fiú, Szentlélek együttélésében soha nem is volt és nem is lesz ellentmondás. De mi lehet a titka ennek a tökéletes együtt működésnek?                                              Az Ige azt mondja, hogy „Szentek  legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.” A Biblia Isten legfontosabb tulajdonságaként a szentséget emeli ki. Nem véletlenül hangzik el a hosszadalmas rendelkezések előtt ez a mondat, hiszen a szent élet az a légkör, amiben kibontakozhatnak és megvalósulhatnak Isten parancsai. Ahogy a Szentháromságot sem Isten ereje és mindenhatósága tartja össze, hanem a Szentsége, úgy az emberi közösséget sem a törvényeknek és rendelkezéseknek kellene össze tartania, hanem az emberek szentsége.         De mit is értek szentségen? Micsoda Isten szentsége? Ez leginkább Jézus Krisztusban jut kifejeződésre, Isten képes önmagát feláldozni. Képes önmaga hatalmát, istenségét félre tenni és az emberekért meghalni! S az önmagunk érdekének, hatalmának, erejének félre tétele a szentség alapja számunkra is.                                                                                                          Ennek pedig két iránya van. A keresztyén ember, ha szentül kívánja élni az életét, akkor két irányba vállalja az önfeladás boldog igáját. Az első és legfontosabb önmagunk akaratának a feladása Isten és Jézus Krisztus felé. A tanítványság útja, Jézus követése, amikor az ember mindenben Jézus útján jár. A második pedig a felebarát szeretete. Olyan szeretet ez, ami a saját érdeket, vágyat nem emeli a másik ember felé!                                                                    Szentek legyetek! Értsük meg: Isten önfeláldozó szeretete az alapja és példája minden emberi közösségnek!

„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk; (az övéi vagyunk) az ő népe és az ő legelőinek juhai (nyája) vagyunk” (Zsolt. 100,3).

„Mert az Ő alkotása [remek(műv)ei] vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk [azok szerint éljünk]” (Eféz. 2,10).

„Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól (gonoszságtól), és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet (a maga népévé), jó cselekedetekre igyekezőt (törekvőt)” (Tit. 2,14)

Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer, a” jelent „!

Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.

Mindenkinek van egy árnyék énje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között.
Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet,
hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre.

Az erénynek csak egy fajtája van - az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.

Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.

Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is.
Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit.