2010. szeptember 23., csütörtök

Felhívás !!

Imádkozzunk
A legelső kérdés, amit fel kell tennünk, ez: Miért imádkozzunk? Mi haszna van az imádkozásnak? Hát Isten nem mindentudó éppen úgy, ahogy mindenható? Miért kell várnia a mi imádságunkra, mielőtt elkezd munkálkodni? Ha tudja, akkor miért kell Neki elmondanunk mindent? (Fil 4,6) Isten mindenható, miért nem munkálkodik akkor közvetlenül? Mi szüksége van az imádságainkra? Miért van az, hogy csak azoknak adatik, akik kérnek, csak azok találnak, akik keresnek, és csak azoknak nyittatik meg, akik zörgetnek? (Mát 7,7) Miért mondja Isten: "Nincsen semmitek, mert nem kéritek." (Jel 4,2)
Ha feltesszük ezeket a kérdéseket, rádöbbenünk, hogy az imádság valóban nagy titok. Isten munkálkodásának egyik alapelvét láthatjuk meg: Isten népének imádkoznia kell, mielőtt Isten maga felkel és cselekszik, akarata csak a Hozzá tartozók imádságán keresztül valósul meg. A hívők imádságának kell azt véghezvinnie: Isten nem teljesíti be akaratát egyedül - csak miután népe imádságban kifejezte egyetértését.
Ha így áll a dolog, akkor azt lehet mondani, hogy az imádság nem más, mint a hívő együttműködése Istennel. Az imádkozás a hívő gondolatának egyesülése Isten akaratával. Az imádság, amelyet a hívő elmond a földön, nem más, mint Isten mennyei akaratának megszólaltatása. Az imádság nem annak a vágyunknak a kifejezése, hogy Isten engedjen a kérésünknek és teljesítse önző kívánságunkat. Az imádság nem az Úr rákényszerítése arra, hogy változtassa meg az akaratát, és olyat tegyen, amit nem hajlandó tenni. Nem, az imádság egyszerűen Isten akaratának kimondása a hívő száján keresztül. A hívő Isten előtt imában kéri, hogy az Úr akarata beteljesedjék. Az imádság nem változtatja meg azt, amit Isten elhatározott. Sohasem változtat meg semmit: pusztán eléri azt, amit Ő már előre elrendelt. Az imádság hiánya viszont igenis okoz változást, mert Isten sok döntését elhalasztja népe imádságos közreműködésének hiányában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése