Bezárt állapot....- áldott állapot?
Miután 120 év alatt megépítette Noé az Úr tervezte bárkát, beköltözhettek mindazok, akiket Isten kiválasztott, azaz 8 ember, a tiszta állatokból 7-7 és minden tisztátalanból 2-2.
Bezárult az ajtó...
Noé életében minden eddigi befejeződött, s egyszersmind elkezdődött valami egészen új!
Az "új" nem mindig a nagy lehetőségeket jelenti az ember életében. Nem mindig a nagy felemeltetést, a tágas téren való járást, anyagi fellendülést...
Van úgy, hogy egyszer csak "megérkezik" hozzánk a nem szívesen látott, nem várt "vendég": a bezárt, beszorított, helyzet! Minden Isten által megengedett beszorított állapot azonban egy drága kiemelt lehetőség is egyben....az ÚRRAL!
"Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról..." (1Móz. 8:1a)
Amint beköltözött Nóé a családjával és a kiválasztott állatokkal, megindult az esőzés. A Biblia szerint 40 nap és éjjel esett az eső, 150 napig áradtak a vizek és a legmagasabb hegycsúcsokat is elborította a víz,sőt 15 könyöknyit ( 1 könyök kb. 45 cm ) emelkedett a víztömeg a hegyek fölé. (1Móz. 7: 19-20a)
(Exkurzus: az 1Móz 1:7 beszél a boltozat,azaz az égbolt feletti vizekről. A geológusok állítása szerint létezett egy gőzpára-burok, mely körülfogta a Földet, állandó kedvező párát biztosítandó az élőlényeknek. Amikor bekövetkezett az özönvíz, ez a vízpára-burok is beszakadt és a Földre zúdult egész víztömege. Döbbenetes!) A beköltözéstől kezdve elkezdődött Noé intenzív formáltatása, melyben lépcsőfokonként mind mélyebbre kell jutnia az alázat útján.
Az első lépcsőfok a VÁRAKOZÁS volt.
Hosszú várakozás...1 teljes éven át. Szó szerint beszorított, bezárt állapotban kellett élnie mind neki, mind a vele lévőknek.
Egy olyan helyzetben volt, ahonnan nem volt menekülés: Isten Maga zárta be a bárka ajtaját. Isten gyakran enged bennünket hasonló körülmények közé, amikor -bár nagyon szeretnél- nem tudsz az adott nehézségedből, beszorított helyzetedből kijönni.
Próbálsz emberi utakat, kiskapukat nyitni....de mind hiába.
Az egyetlen lehetőséged, hogy elfogadd: a beszorított állapotod, a bárkád, -mely gyakran úgy tűnik a börtönöd is egyben- az EGYETLEN LEHETŐSÉGED, HOGY ÉLETBEN MARADJ szellemi lelki, vagy akár fizikai értelemben.
Nem azért engedtetik meg ez, mert kétségbeesett gyötrődésedet öröm látnia Atyádnak, hanem mert eljött az életedben annak ideje, hogy mélyebbre juss az Isten ismeretben, a megszentelődés útján. Noé nehéz helyzetben volt.
Isten nem mondta meg előre, hogy mikor lesz vége ennek az időszaknak, nem tájékoztatta Noét arról, mennyi időt kell a bárkában töltenie. Talán Noé időnként arra a gondolatra is eljutott, hogy soha nem lesz a bárkából kijövetel....
Emberként gondolkodott: tudott kétségeskedni, tudott reménykedni.
Nézd csak, Isten mit mondott:
- "készíts bárkát góferfából!" (1Móz. 6:14a)
- "menj be...." (1Móz. 7:1)
- "...eltörlök a föld színéről minden élőt..." (1Móz. 7:4b.)
És...ennyi! Egy szót sem szólt Isten többet.
Nem küldött prófétát, aki megjelentette volna, mennyi ideig marad a bárkában, nem jelentette ki Isten sem, mikor, mit fog érezni, tapasztalni a bárkán belül mind abból, ami kint történik majd.
Bezáratott az ajtó....és ettől fogva egyetlen dolga volt Noénak: VÁRNI! Istenem, de borzasztó nehéz dolog a várakozás! Elhinni, hogy jó várni és megadással lenni....
Ahhoz, hogy ezt elhidd és megértsd, kell, hogy Isten időnként bevigyen a saját magad élete-bárkájába.
Sokszor szükséges, hogy ilyen módon kerüljünk egyfajta „bizonytalan”helyzetbe, amikor folyamatosan azt kérdezzük: „meddig még, Uram?... mikor lesz már ennek a nehézségnek vége?...” Sok keresztyén testvér ekkor keresi meg azt a lehetőséget, ahol megrövidítheti az utat, azaz keres egy „megbízható, jól bevált” lelkipásztort, vezetőt, kenettel megáldott testvért, azt gondolva: „talán neki kijelenti az Úr a próbám végét...!”
De nagyon hibás lépés ez!
(Nem azt mondom ezzel, hogy nem lehet felkeresnünk a vezetőinket, hisz egy-egy közös ima. Vagy lelkigondozói beszélgetés nagyon is építő lehet. Csupán arra szeretnék utalni ezzel, hogy hibás lépés, ha azért keresek fel egy-egy Isten szolgáját, hogy „rajta keresztül majd megüzeni nekem az Úr, hogy mit kell tennem!”, azaz Isten helyett emberekben bízunk.)
A nagykorúságom ugyanis ott kezdődik, hogy nem rángatom hisztis, türelmetlen gyermekként Isten ruháját!
Térjünk most vissza Nóéhoz!
Az esőzés lassan megszűnt...aztán csend...
Látszólag Noé és családja körül nem történik semmi.
Mintha megfeledkezett volna Noéról az Úr...
Beszorított helyzetben bizony gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten megfeledkezett rólunk. Az ördög gondoskodik is persze arról, hogy „elegendő” okot találjunk, amivel meg is győzzük magunkat: bizonyára elfeledkezett rólunk Isten!
Milyen könnyen kihagyjuk a számításból a számunkra oly' kedves Igét: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! (Ézs.49.15)
De nézzük csak, valóban magára hagyta-e Isten Nóét megfeledkezve róla és családjáról?
Igaz, hogy az esőzés megszűnt, s látszólag semmi nem történt, de csak látszólag!
Isten ugyanis szelet bocsátott a víz fölé (1Móz. 8: 1b.), s a szél elkezdte sodorni a bárkát az Ararát-hegység felé. Afelé a hely felé, ahol Noét és családját a szabadulás várta! Noé mit sem látott ebből a csodálatos tervből, csak annyit érzett, hogy szépen ring velük a bárka a víz színén, s talán eközben fel-felsóhajtott, vajon lesz -e egyszer az ő számára szabadság?!
Mondd, hány olyan alkalom volt az életedben, mikor látszólag semmi nem történt, mikor látszólag hiábavaló volt minden imádságod, hiába vártál anyagi, egzisztenciális kimenekedésre, házastársaddal, vagy gyermekeiddel való békességes kapcsolatra?
Hányszor hitted, talán nem látsz soha gyógyulást betegségedből?
Talán soha nem kapod meg a párodat? Talán számodra nem lesz gyermek áldás?
A Te életedben már nem változik semmi?!
Sőt, lehet, hogy épp' most is egy ilyen „állóvíz” -állapotú helyzetben érzed magad....
Mintha Isten és az emberek is „mellékvágányra” helyeztek volna... nincs semmi reményed, elcsüggedt Benned a szív, s azt mondod magadban: elfeledkezett rólam az Isten.....!
Meríts erőt Noé példájából!
Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. 1.Móz.8.1.
Látod, Isten Igéje kiemeli és hangsúlyossá teszi a tényt: „Nem feledkezett meg az Isten Noéról...”
Nem véletlenül jegyzi meg ezt az Úr...épp' azért, mert Noé valószínű hasonlóképp gondolkodott, mint ma bármelyikőnk: nem megy tovább az Isten munkája az életemben, nem szól hozzám az Úr, nem történik semmi, bezártnak érzem magam a saját börtönömben, a saját élet-bárkámban: bizonyosan elfeledkezett rólam az Isten!
Amikor azonban ezt mondod, talán épp' akkor küldi ki Isten a drága Szelet, Szentlelkét, hogy afelé terelje életedet, amerre Rád a szabadulás vár!
Nem számít, hogy Te nem érzékelsz időnként Isten munkájából semmit. Hisz tudod már, az Ő gondolatai és útjai nem a Tiéd és nem is az enyém!
Lehet, hogy Ő éppen akkor cselekszik, amikor mi ebből semmit sem érzékelünk.
Ezért soha ne csüggedj és ne is lázadozz nehézségedért, körülzárt életedért! Isten kiküldi a Szelet és lassan terelgeti életedet. Rád az Úr rendelte szabadulás „hegye” vár!
Teltek a hetek, a hónapok Noé és családja életében és egyszer csak hirtelen történt valami váratlan: hatalmas robajjal megfeneklett a bárka!
Noé lélegzet vissza fojtva várt, fülelt, mi lesz most?
Isten szeretete mindennél nagyobb! A legjobbat tervezte Neked: egy alkalmas hely felé terelgeti életed, ahol véget ér a sokszor kétségbeesésekkel, megfáradásokkal teli utad.
Lesz azonban majd idő, ami mérföldkőnek számít, amikor megáll bárkád de vigyázz, mert nincs még vége a tanításnak, még nincs kijövetel a próbából!
Légy azonban reménységgel, hogy nincs messze a TELJES SZABADULÁS Számodra!
Noé tehát várt...
Talán minden erejét megfeszítve figyelte, nem hallja-e az ajtó zárjának kattanását, megnyílását, hogy végre kijuthasson a bárkából az annyira várt szabad levegőre családtagjaival és a vele lévő állatsereggel...
És....? Nem történt semmi!
Fülelt....Kívülről sem esőzés hangja...se szél hangja,se a bárka lágy ringása a vízen....
Noé még beszorítottabb helyzetbe került....talán a felismeréstől, hogy nincs még itt a szabadulás órája, türelmetlensége még jobban eláradt szívében.
Időzzünk el egy kicsit ennél a gondolatnál: türelmetlenség...
Úgy gondolom, ha az ördög másképp nem éri el célját, hogy t.i. Isten munkáját meghiúsítsa, akkor el akarja vetni bennünk a türelmetlenség „magját”.
Ha már Isten munkáját nem akadályozhatta meg bennünk , akkor legalább ne tegyen TELJES”!
Istent azonban nem lehet megakadályozni: Ő véghez viszi, amit eltervezett!
Sőt addig végzi az Ő formáló munkáját, amíg meg nem értjük azt, amit Noé végül megértett:
Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színér?l. (1.Móz.8.8)
Noé azt értette meg, hogy a türelmetlenség rossz eszköz Isten gyermeke életében.
Türelmetlenségemben görcsössé válok, pattanásig feszülnek idegeim, s végül kétségbeesésemben kiküldöm: a hollót! A reménytelenség, a pusztulás, a halál madarát!
De sokan keresik fel Isten szolgáit azzal, hogy kiküldték a reménytelenség, a depressziójuk hollóját! Végső segélykiáltásként: „segítsetek, mert különben fel kell adnom az életem!
Nem akarok tovább élni – így!”
És sokan dehogy akarnak meghalni, csak végleg elkeseredtek és mentőövért kiáltanak...!
Amikor elkezded megérteni, hogy Isten a legjobbat akarja kihozni összeszorított állapotodon keresztül, a leghasználhatóbb edényét akarja megmunkálni benned, akkor rájössz arra, amit Noé értett meg: ki kell küldened a galambot!
El kell engedned...mindent!
El kell kezdened végre HINNI... hogy nem feledkezett meg rólad, hogy jó Terve van veled a mennyei Mesternek! Épp azért halt meg éretted, helyetted és miattad, hogy miután mindezt megértetted végre -életedben talán először- kiküldjed a galambot bárkádból: a hálád, a reménységed galambját, az imádságot:
„Áldásul volt nekem a nagy nyomorúság..”
S egyszer csak kattan a zár, csikordulva megnyílik az ajtó és végre eljön a várva várt pillanat:
SZABAD VAGY!
Bezárult az ajtó...
Noé életében minden eddigi befejeződött, s egyszersmind elkezdődött valami egészen új!
Az "új" nem mindig a nagy lehetőségeket jelenti az ember életében. Nem mindig a nagy felemeltetést, a tágas téren való járást, anyagi fellendülést...
Van úgy, hogy egyszer csak "megérkezik" hozzánk a nem szívesen látott, nem várt "vendég": a bezárt, beszorított, helyzet! Minden Isten által megengedett beszorított állapot azonban egy drága kiemelt lehetőség is egyben....az ÚRRAL!
"Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról..." (1Móz. 8:1a)
Amint beköltözött Nóé a családjával és a kiválasztott állatokkal, megindult az esőzés. A Biblia szerint 40 nap és éjjel esett az eső, 150 napig áradtak a vizek és a legmagasabb hegycsúcsokat is elborította a víz,sőt 15 könyöknyit ( 1 könyök kb. (Exkurzus: az 1Móz 1:7 beszél a boltozat,azaz az égbolt feletti vizekről. A geológusok állítása szerint létezett egy gőzpára-burok, mely körülfogta a Földet, állandó kedvező párát biztosítandó az élőlényeknek. Amikor bekövetkezett az özönvíz, ez a vízpára-burok is beszakadt és a Földre zúdult egész víztömege. Döbbenetes!) A beköltözéstől kezdve elkezdődött Noé intenzív formáltatása, melyben lépcsőfokonként mind mélyebbre kell jutnia az alázat útján.
Az első lépcsőfok a VÁRAKOZÁS volt.
Hosszú várakozás...1 teljes éven át. Szó szerint beszorított, bezárt állapotban kellett élnie mind neki, mind a vele lévőknek.
Egy olyan helyzetben volt, ahonnan nem volt menekülés: Isten Maga zárta be a bárka ajtaját. Isten gyakran enged bennünket hasonló körülmények közé, amikor -bár nagyon szeretnél- nem tudsz az adott nehézségedből, beszorított helyzetedből kijönni.
Próbálsz emberi utakat, kiskapukat nyitni....de mind hiába.
Az egyetlen lehetőséged, hogy elfogadd: a beszorított állapotod, a bárkád, -mely gyakran úgy tűnik a börtönöd is egyben- az EGYETLEN LEHETŐSÉGED, HOGY ÉLETBEN MARADJ szellemi lelki, vagy akár fizikai értelemben.
Nem azért engedtetik meg ez, mert kétségbeesett gyötrődésedet öröm látnia Atyádnak, hanem mert eljött az életedben annak ideje, hogy mélyebbre juss az Isten ismeretben, a megszentelődés útján. Noé nehéz helyzetben volt.
Isten nem mondta meg előre, hogy mikor lesz vége ennek az időszaknak, nem tájékoztatta Noét arról, mennyi időt kell a bárkában töltenie. Talán Noé időnként arra a gondolatra is eljutott, hogy soha nem lesz a bárkából kijövetel....
Emberként gondolkodott: tudott kétségeskedni, tudott reménykedni.
Nézd csak, Isten mit mondott:
- "készíts bárkát góferfából!" (1Móz. 6:14a)
- "menj be...." (1Móz. 7:1)
- "...eltörlök a föld színéről minden élőt..." (1Móz. 7:4b.)
És...ennyi! Egy szót sem szólt Isten többet.
Nem küldött prófétát, aki megjelentette volna, mennyi ideig marad a bárkában, nem jelentette ki Isten sem, mikor, mit fog érezni, tapasztalni a bárkán belül mind abból, ami kint történik majd.
Bezáratott az ajtó....és ettől fogva egyetlen dolga volt Noénak: VÁRNI! Istenem, de borzasztó nehéz dolog a várakozás! Elhinni, hogy jó várni és megadással lenni....
Ahhoz, hogy ezt elhidd és megértsd, kell, hogy Isten időnként bevigyen a saját magad élete-bárkájába.
Sokszor szükséges, hogy ilyen módon kerüljünk egyfajta „bizonytalan”helyzetbe, amikor folyamatosan azt kérdezzük: „meddig még, Uram?... mikor lesz már ennek a nehézségnek vége?...” Sok keresztyén testvér ekkor keresi meg azt a lehetőséget, ahol megrövidítheti az utat, azaz keres egy „megbízható, jól bevált” lelkipásztort, vezetőt, kenettel megáldott testvért, azt gondolva: „talán neki kijelenti az Úr a próbám végét...!”
De nagyon hibás lépés ez!
(Nem azt mondom ezzel, hogy nem lehet felkeresnünk a vezetőinket, hisz egy-egy közös ima. Vagy lelkigondozói beszélgetés nagyon is építő lehet. Csupán arra szeretnék utalni ezzel, hogy hibás lépés, ha azért keresek fel egy-egy Isten szolgáját, hogy „rajta keresztül majd megüzeni nekem az Úr, hogy mit kell tennem!”, azaz Isten helyett emberekben bízunk.)
A nagykorúságom ugyanis ott kezdődik, hogy nem rángatom hisztis, türelmetlen gyermekként Isten ruháját!
Térjünk most vissza Nóéhoz!
Az esőzés lassan megszűnt...aztán csend...
Látszólag Noé és családja körül nem történik semmi.
Mintha megfeledkezett volna Noéról az Úr...
Beszorított helyzetben bizony gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten megfeledkezett rólunk. Az ördög gondoskodik is persze arról, hogy „elegendő” okot találjunk, amivel meg is győzzük magunkat: bizonyára elfeledkezett rólunk Isten!
Milyen könnyen kihagyjuk a számításból a számunkra oly' kedves Igét: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! (Ézs.49.15)
De nézzük csak, valóban magára hagyta-e Isten Nóét megfeledkezve róla és családjáról?
Igaz, hogy az esőzés megszűnt, s látszólag semmi nem történt, de csak látszólag!
Isten ugyanis szelet bocsátott a víz fölé (1Móz. 8: 1b.), s a szél elkezdte sodorni a bárkát az Ararát-hegység felé. Afelé a hely felé, ahol Noét és családját a szabadulás várta! Noé mit sem látott ebből a csodálatos tervből, csak annyit érzett, hogy szépen ring velük a bárka a víz színén, s talán eközben fel-felsóhajtott, vajon lesz -e egyszer az ő számára szabadság?!
Mondd, hány olyan alkalom volt az életedben, mikor látszólag semmi nem történt, mikor látszólag hiábavaló volt minden imádságod, hiába vártál anyagi, egzisztenciális kimenekedésre, házastársaddal, vagy gyermekeiddel való békességes kapcsolatra?
Hányszor hitted, talán nem látsz soha gyógyulást betegségedből?
Talán soha nem kapod meg a párodat? Talán számodra nem lesz gyermek áldás?
A Te életedben már nem változik semmi?!
Sőt, lehet, hogy épp' most is egy ilyen „állóvíz” -állapotú helyzetben érzed magad....
Mintha Isten és az emberek is „mellékvágányra” helyeztek volna... nincs semmi reményed, elcsüggedt Benned a szív, s azt mondod magadban: elfeledkezett rólam az Isten.....!
Meríts erőt Noé példájából!
Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. 1.Móz.8.1.
Látod, Isten Igéje kiemeli és hangsúlyossá teszi a tényt: „Nem feledkezett meg az Isten Noéról...”
Nem véletlenül jegyzi meg ezt az Úr...épp' azért, mert Noé valószínű hasonlóképp gondolkodott, mint ma bármelyikőnk: nem megy tovább az Isten munkája az életemben, nem szól hozzám az Úr, nem történik semmi, bezártnak érzem magam a saját börtönömben, a saját élet-bárkámban: bizonyosan elfeledkezett rólam az Isten!
Amikor azonban ezt mondod, talán épp' akkor küldi ki Isten a drága Szelet, Szentlelkét, hogy afelé terelje életedet, amerre Rád a szabadulás vár!
Nem számít, hogy Te nem érzékelsz időnként Isten munkájából semmit. Hisz tudod már, az Ő gondolatai és útjai nem a Tiéd és nem is az enyém!
Lehet, hogy Ő éppen akkor cselekszik, amikor mi ebből semmit sem érzékelünk.
Ezért soha ne csüggedj és ne is lázadozz nehézségedért, körülzárt életedért! Isten kiküldi a Szelet és lassan terelgeti életedet. Rád az Úr rendelte szabadulás „hegye” vár!
Teltek a hetek, a hónapok Noé és családja életében és egyszer csak hirtelen történt valami váratlan: hatalmas robajjal megfeneklett a bárka!
Noé lélegzet vissza fojtva várt, fülelt, mi lesz most?
Isten szeretete mindennél nagyobb! A legjobbat tervezte Neked: egy alkalmas hely felé terelgeti életed, ahol véget ér a sokszor kétségbeesésekkel, megfáradásokkal teli utad.
Lesz azonban majd idő, ami mérföldkőnek számít, amikor megáll bárkád de vigyázz, mert nincs még vége a tanításnak, még nincs kijövetel a próbából!
Légy azonban reménységgel, hogy nincs messze a TELJES SZABADULÁS Számodra!
Noé tehát várt...
Talán minden erejét megfeszítve figyelte, nem hallja-e az ajtó zárjának kattanását, megnyílását, hogy végre kijuthasson a bárkából az annyira várt szabad levegőre családtagjaival és a vele lévő állatsereggel...
És....? Nem történt semmi!
Fülelt....Kívülről sem esőzés hangja...se szél hangja,se a bárka lágy ringása a vízen....
Noé még beszorítottabb helyzetbe került....talán a felismeréstől, hogy nincs még itt a szabadulás órája, türelmetlensége még jobban eláradt szívében.
Időzzünk el egy kicsit ennél a gondolatnál: türelmetlenség...
Úgy gondolom, ha az ördög másképp nem éri el célját, hogy t.i. Isten munkáját meghiúsítsa, akkor el akarja vetni bennünk a türelmetlenség „magját”.
Ha már Isten munkáját nem akadályozhatta meg bennünk , akkor legalább ne tegyen TELJES”!
Istent azonban nem lehet megakadályozni: Ő véghez viszi, amit eltervezett!
Sőt addig végzi az Ő formáló munkáját, amíg meg nem értjük azt, amit Noé végül megértett:
Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színér?l. (1.Móz.8.8)
Noé azt értette meg, hogy a türelmetlenség rossz eszköz Isten gyermeke életében.
Türelmetlenségemben görcsössé válok, pattanásig feszülnek idegeim, s végül kétségbeesésemben kiküldöm: a hollót! A reménytelenség, a pusztulás, a halál madarát!
De sokan keresik fel Isten szolgáit azzal, hogy kiküldték a reménytelenség, a depressziójuk hollóját! Végső segélykiáltásként: „segítsetek, mert különben fel kell adnom az életem!
Nem akarok tovább élni – így!”
És sokan dehogy akarnak meghalni, csak végleg elkeseredtek és mentőövért kiáltanak...!
Amikor elkezded megérteni, hogy Isten a legjobbat akarja kihozni összeszorított állapotodon keresztül, a leghasználhatóbb edényét akarja megmunkálni benned, akkor rájössz arra, amit Noé értett meg: ki kell küldened a galambot!
El kell engedned...mindent!
El kell kezdened végre HINNI... hogy nem feledkezett meg rólad, hogy jó Terve van veled a mennyei Mesternek! Épp azért halt meg éretted, helyetted és miattad, hogy miután mindezt megértetted végre -életedben talán először- kiküldjed a galambot bárkádból: a hálád, a reménységed galambját, az imádságot:
„Áldásul volt nekem a nagy nyomorúság..”
S egyszer csak kattan a zár, csikordulva megnyílik az ajtó és végre eljön a várva várt pillanat:
SZABAD VAGY!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése