levél

  Pünkösd   ----1----  Apcs. 2: 1-20

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet pünkösd szép ünnepén. . Bárcsak mindnyájan átéreznénk, milyen nagy kiváltság, hogy Isten örök szeretettel szeret bennünket, és ennek a jele az is, hogy van szava hozzánk. Öröm az, hogy most, mint egy nagy gyülekezet - mint egy nagy család - hallgathatjuk az Ő igéjét és imádhatjuk Őt a határokon innen és túl, t a templomban, otthon, vagy egy kórházban, egyedül vagy másokkal együtt, valamilyen bánatnak a súlya alatt, vagy éppen csendes örömmel a szívünkben.
Szeretnék mindenkit egy szép pünkösdi jókívánsággal köszönteni, amit Pál apostol így írt Rómába: "A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes az örömmel és a békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által." (Róm 15,13)
Mi történt tulajdonképpen pünkösdkor? Hogyan történt? És történik-e ehhez hasonló ma is? Erre a három kérdésre keressünk választ a felolvasott igéből.
1. Mi történt pünkösdkor?   -----2----- 21-37
Az, hogy Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Olyan mélyreható változást éltek át, amilyenre életünk során néhány alkalommal a legtöbben vágyakozunk. Amikor az ember szeretne szabadulni a maga rossz természetétől, amikor szeretne megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, vagy valamilyen szenvedélynek a rabságából, amikor szeretne alapvetően változtatni a gondolkozásán, a jellemén, a szokásain, vagy amikor szeretnénk megváltoztatni a gyermekeinket, a gondolkozásukat, a jellemüket, a szokásaikat.
Sokféle módon próbálkozunk ezzel, igen csekély eredménnyel. Ez a változás az, amit nem lehet elérni sem neveléssel, sem önfegyelemmel, sem ígéretekkel, sem fenyítéssel. Mert Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, tanácstalansággal, bizonytalansággal. Összebújtak, bezárkóztak, és mondjuk ki: senkinek sem volt haszna abból, hogy vannak.
Pünkösd után ezek az emberek bátran a nyilvánosság elé léptek. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a szívükben mindenki iránt, és olyan mondanivalóval léptek színre, amit rajtuk kívül senki más nem tudott elmondani, de amire mindenkinek szüksége volt, és ami mindenkin segített.
Mi történt közben?
Tudjuk az evangéliumokból, hogy feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a reájuk váró szolgálatra. A negyvenedik napon, miközben beszélt hozzájuk, szemük láttára felemelkedett és egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől, egy felhő eltakarta Őt. Ők pedig ottmaradtak megrémülve, vezető és védelmező nélkül.
Mit kell most tenniük?
Mindenesetre összejöttek, imádkoztak, és nagyon féltek, mert Jézus ellenségei nekik is ellenségeik maradtak, és könnyen Jézus sorsára juthattak, bármelyik pillanatban. Összebújtak hát és vártak. Várták, hogy az- az ígéret, amit nem egészen értettek, amit Jézus mondott nekik, hogyan és mikor teljesedik be. A tizedik napon, pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az utcára, ahol akkor rengeteg ember volt, mert Jeruzsálemben nagy vallási ünnep készülődött. Péter nagy bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról.
Maguk is csodálkozhattak: honnan vették ehhez a bátorságot? Miért éppen akkor tűnt el belőlük minden félelem? Hogy tudott egy írástudatlan halász olyan összeszedett beszédet mondani? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy a hallgatók jó része, mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Ennek jeleként megkeresztelkedtek, hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbmondták másoknak azt a jó hírt, amit Jézusról hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és néhány évtized alatt a Földközi tenger medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel.
Akik hittek az elhangzott jó hírnek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Erkölcsileg jellemezte őket, hogy példás házas- és családi életet éltek. Becsületesen dolgoztak. Szerették egymást és az ellenségeiket is. A szegény sorsúak is elégedettek és hálásak voltak. A jómódúak szétosztották vagyonukat azoknak, akik rászorultak, és a keresztyén gyülekezetekben nem volt nélkülöző.
Mindezt mindenféle szervezés és biztatás nélkül, valami különös csendes belső indításra.