Felhívás !

Két szerzetes története
”Két szerzetes zarándokútja során egy sekély folyóhoz ért. Partján egy fiatal hölgy állt, aki nem szerette volna, ha megázik az új ruhája.
Az egyik szerzetes gondolkodás nélkül felkapta a hátára a nőt és átgázolt a vízen és letette a túlparton.
Aztán folytatták útjukat. Körülbelül egy óra múlva a társa kifakadt:
Nem helyénvaló megérinteni nőt, a parancsolatok tiltják! Áthágtad a szabályokat!
A másik csendesen megjegyezte:
Én már egy órája letettem a folyónál, Te miért hurcolod most is magaddal?”
Nagyon tanulságos ez a történet, mert mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem tetszik nekünk, vagyis nem a mi elképzelésünk szerint történik, akkor bizony mint terhet sokáig cipeljük magunkkal, mert nem vagyunk képesek letenni azt a gondolatot, „terhet”, ami bizony az életünket nagyon megnehezíti, ha sokáig foglalkoznunk a témával.
Törekedjünk arra, hogy mihamarabb megszabaduljunk minden olyan gondolattól, ami a lelkünket nehézzé teszi.

A vándor és a pásztor.
....és mi az a titok ? - kérdezte a vándor.
- Hogy nincs nagyobb öröm, mint adni. Adni azt, ami a miénk. Jó szívvel adni testvéreinknek. Mindenkinek! A vándor hallgatott, s tűnődve nézett maga elé. Aztán még egyszer megkérdezte csöndesen: - De mit tudtok Ti egymásnak adni?Ott fenn a hegyen, ahol semmi nincs?Hiszen senkinek sincs semmije, amit adhatna? A pásztor elkacagta magát, vidáman, derűsen....- Jaj, de buta vagy Te! Hátha azt hiszed Te, hogy csak holmikat lehet adni egymásnak, értéktelen holmikat, mint egy lábbeli vagy bicska, meg mit tudom én mi?
- Földet is lehet adni- felelte a vándor kimérten, és kissé sértődötten- birtokot , vagyont. Az akinek van adhat annak, akinek nincs. A pásztor arcán csodálkozás és döbbenet volt. Nem nevetett már. - Földet? - kérdezte ijedten- miket beszélsz?
Birtokot mondasz , vagyont. Nem érzed, hogy ezek csak üres szavak, hogy nem jelentenek semmit? Az ember csak azt adhatja, ami az övé. Ami benne van! A fejében és a szívében.
A többit csak az Isten adhatja, mert az, az övé!!
(Vass A.)
Nem csak áldozat

Egyszer egy szegény asszony talált egy tojást.
Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit.
- Megszűnt a nyomor- mondta nekik.
- Nézzétek mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem hagyjuk, hogy tovább tojjon, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk.
Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúkhúslevest sem.
Mindent eladunk, és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén lesz belőle. A tehénnek lesz sok borjúja, nekünk meg lassan egy egész csordánk.
Eladjuk a csordát és veszünk az árán egy telket, a telekre építünk, az egyik részt eladjuk, és veszünk rajta...., Amíg nagy lelkesedéssel így szónokolt az asszony, a tojás kicsúszott a kezéből, leesett a földre, és nem maradt belőle más.....csak egy álom.
A mi elhatározásaink is gyakran hasonlítanak ennek az asszonynak a fecsegéseire?
Majd megcsinálom. Majd megmondom. Elfogom érni.
Aztán telnek a napok, az évek és nem csinálunk, nem teszünk meg semmit.