a hetedik - " Úr közel -"

.
A hetedik „Úr-közel”
A hetedik, s utolsó belátható „Úr-közelre” csak sejtelmesen mutat rá I. Kor. 15, 20-28, mely hely a feltámadásnak sorrendjét adja, vagyis azt a rendet, amely szerint a megváltott emberek újra elfoglalják helyüket az élet asztalánál. Első Krisztus, aztán akik most Krisztuséi, akik az üldözések közt Neki szentelték magukat; azután jön az első teremtés vége, amikor Isten minden ellensége porba hajlik a Szeretet hatalma előtt; legutoljára azonban, a halál is eltöröltetik és tehetetlenné válik, miután a Fiú, akinek az Atya mindent lába alá vetett, maga is alá veti magát az Atyának: akkor mindezek végén az Isten „lesz minden mindenekben” (28. v.). Ez a látóhatárunkon még észlelhető utolsó Isten-közei. Keresztül az özönvíz előtti idő Isten-nélküliségén, a törvény megtéríteni nem tudó fenyítésén, a prófétád idő várakozásán, Krisztus első köztünk időzésén, s az azt befejező borzalmas Messiás-gyilkosságon keresztül az egyház idején, az antikrisztusi tomboláson, Krisztus ezeréves földi uralkodásán, az utolsó ítéleten, az új Jeruzsálem áldó működésén jut el az emberiség oda, hogy mindent az Isten töltsön be a maga isteni lényével. Ilyen különböző isteni módszerek, ennyi új kezdés, ilyen megszégyenülések s ilyen isteni közbenyúlások kellenek ahhoz, hogy az embereknek annyiféle rétege magába vegye Isten lényét, mert még az utolsó korszak, még az Új Jeruzsálem korszakáéban is az isteni gyógyítás munkája fog folyni. Ekkor lesz Isten, vagyis a Szeretet minden mindenekben. Ekkor valósul meg az a kérés teljességében: Legyen meg akaratod! vagyis az legyen meg, amit a Szeretet akar. És akkor az, amit Isten öröktől fogva elgondolt és elrendelt, „a világ alapítása előtt megáldozott Bárány”, Isten szeretetének szimbóluma és tetté válása, a teremtmények hálájának soha el nem vesző oka és alapja, a tökéletes szentek beszélgetésének örök tárgya, szellemi napként fogja bevilágítani az örökkévalóságot. A Bárány lesz az örökkön örökké fennálló világnak minden gondolata, minden dicsősége és minden reménysége. S amennyiben a Bárány szeretete a világot betölti, annyiban lesz Isten minden mindenekben. Ekkor, mintha az írás szavaiból úgy tűnnék fel, a Fiú külön szerepe megszűnik, a Fiú visszalép az Atyába, s az „Úr-közel” Isten-közelié változik.
A hét „Úr-közel” közül bennünket jelenleg a harmadik és az ötödik érdekel közvetlenül: az Úr szellemi közelsége és az a kérdés, mikor jő vissza láthatóan, hogy királyságát a földön helyreállítsa. Bennünket is foglalkoztat a tanítványok kérdése: „Uram, mikor állítod helyre a királyságot?” Az utóbbi kérdésre adható felelet kettős:
1. nem határozhatjuk meg a napot és órát, tehát mindenkor készen kell lennünk az Úr fogadására;
2. megállapíthatjuk, hogy az Úr közel, ennélfogva a jelekre kell figyelnünk, melyeket maga az Úr jelölt meg (Csel. 1,6, skk; Máté 24, 14-15, 32-36). Mindenkor készen lenni és a jelekre figyelni: ezt a kettős utasítást adta az Úr a Reá váróknak. A készen-levés pedig az Úr szellemig közelségében maradást jelenti. Nyilván tehát az Úr szellemi közelsége feltétele, előkészítője, útcsinálója testi közelsége elérkezésének. Ezt a Jelenések könyve úgy fejezi ki, hogy az Úrra várókat a szellemi Sión hegyén a Bárány társaságában mutatja be (14, 1. skk); hol Sión éppen az Úr közelségének, jelenlétének szimbóluma*. Ha tehát az Úr testi eljövetelére készülni akarunk, szellemi jelenlétébe mélyüljünk el!
Arra a kérdésre, hogy a történelem óráján hányadik az óra, a feleletet Dániel, Máté 24, I. Tessz. 4, II. Tessz. 2, I. Kor. 15 adataival összehasonlítva legpontosabban a Jelenések könyve képei és különösen a csapások rendje adják meg. A csapások 7 pecséthez, 7 trombitaszó alá és 7 csészébe foglalva jelennek meg. A 7 pecsét csapásai az egész egyháztörténet idejére szétterjednek, de az utolsó időben sűrűsödnek. A hét trombitaszó közvetlen az antikrisztus jövetele elé esik; a 7 csésze csapása pedig az antikrisztus birodalmát fogja érni. A 7 pecsét csapása tehát nem arra való, hogy pontosabb tájékozódás alapjául szolgáljon, mert háborúk, éhínségek, erősebb halálozás és az evangélium minden népnek való hirdetése csak a legfelsőbb fokukon fogják jelenteni az Úr közelségét; hogy pedig ez a legfelső fok mikor köszönt be, az viszonylagos kérdés.
Pontosabb tájékoztatást adnak a trombiták és csészék különleges csapásai, melyeknek egy része csak az istenteleneket fogja érni. Az ég érdeklődésének a föld felé fordulása, helyesebben ennek látható jelei azt mutatják, hogy az Úr közel. Fontos jel lesz az emberek gonoszságának hirtelen felfokozódása, az isteni törvények semmibe vétele, a rablás, paráználkodás, gyilkosság, a más vagyonának megkívánása, az árulkodás vagy hamis vallomások alapján való ítélkezés és a szülők, idősebbek iránt való tisztelet általános elvetése.
Amikor nemcsak áthágják az isteni törvény e rendelkezéseit, hanem nyíltan lázítanak is ellenök és szégyen nélkül vétkeznek, akkor közel lesz a vég. Mert ez már a Krisztustól való elszakadás, a nagy szakadás idejét jelenti. De a támadás nemcsak kívülről fog jönni: az egyház belsejében is szakadás lesz: a láthatatlanra támaszkodó egyház és a földi előnyöket kereső látszat-egyház elszakadnak egymástól. Csillogó tehetségek fogják magukra hívni a figyelmet, kiket bálványozni fognak; emberkultusz fejlődik ki; nagy hangon és szélhámos módon az emberi bajok gyors orvoslását fogják ígérni: sok antikrisztus előzi meg az utolsó antikrisztus megjelenését. Minden ígéret hazugság lesz. Krisztus eljövetele előtt nem jön el a megkönnyebbülés ideje az emberiségre. Mikor mind ezek a jelek egyszerre és kifejezetten jelentkeznek, akkor tudhatjuk, hogy az Úr közel, csak az ajtó előtt!
Mindezek a jelek azt mutatják, hogy az utolsó idő küszöbéhez érkeztünk, de ez még nem a vég. Ám a legutolsó események igen gyorsan le fognak peregni. Igen fontos jelként kell a mai időből kiemelnünk, hogy még sohasem volt az utolsó dolgok iránt oly erős és oly elterjedt az érdeklődés, mint ma. Ma már hangzik a kiáltás: „ímhol jő a Vőlegény, menjetek ki Ő elébe!” (Máté 25, 6) . Ideje, hogy szentül élve, készüljünk a Vele való találkozásra! (II. Pét 3, 11-12).
Tagadjunk meg azért mindent, ami antikrisztusi és kérjük, hogy Isten szent Szelleme mindennel megtöltsön bennünket, ami krisztusi! Az egyház krisztusváró felkészültségének jele pedig az egység, melyért az Úr főpapi imádságában különösképpen imádkozott. Az egység ellentéte a versengés, a más véleményűek vagy másként viselkedők megvetése, gyűlölése, kizárása, a vezetők féltékenysége, zsarnoksága, a világ megbecsülésére való törekvés, a hatalmasok kegyének keresése: ahol ilyen bűnök vannak, ott nincs Krisztus eljövetelére való készülés, nagyra kell hát becsülni minden olyan komoly mozgalmat, mely felekezeti érdek nélkül és hátsó gondolatok nélkül a keresztyén testvérekkel való egységet keresi. Felekezeti érdekből az ily közeledés visszautasítása az egyház leggonoszabb bűnei közé tartozik.
Mégis az egység nem a vezetők ügye, hanem az egész egyházé. Minden igaz keresztyénben meg kell erősödnie annak a gondolatnak, hogy összetartozik mindazokkal, akik Krisztusban hisznek, még ha más felekezetbe születtek is. A hívők tartoznak össze, nem az egy felekezethez tartozó hívők és hitetlenek. Közeledik a nagy szakadás ideje! Nem lesz lehetséges fenntartani azokat az egyházakat, amelyekben Krisztus követője a Béliál hívével húzott együtt felemás igát.
Azzal azonban nem gyógyítjuk meg régi, Istentől eltávolodó egyházak nagy baját, hogy a bennök élő igaz kegyeseket is megtagadjuk és nyilvánvaló tévtanítókkal lépőnk egyezségre, hogy esetleg változó politikai konstellációk szerint az új földi csillagoktól, s ne egyedül Krisztustól várjuk az egyház szabaddá és gazdaggá tételét, amely bűnbe az elmúlt századokban sokszor estek Isten gyermekei.
Egy kép jut eszembe. Zordon börtönrácsok széttört vasai közül fehér galamb röpül elő. A fehér galamb Istennek szent Szelleme s a börtön, melynek vaspálcáit az isteni gondviselés széttöri, hogy a fehér galamb szabadon felrepüljön, az az egyház, amelyet mi a magunk dicsőségéből, a vezetők hatalomvágyából és üldözés-iszonyából, bálványimádásunkból és emberdicséreteinkből, az istentelenekkel való parázna szövetkezésekből, emberi parancsolatokból építünk, melyekkel Isten egyházában új szakadásokat készítünk. Nem a testi rabság teszi rabbá az egyházat, hanem a szellemi rabság, a tévelygés, a bálványozás bűne! Isten szét fogja törni az emberek alkotta egyházakat, akár régiek azok, akár újak és mindig világosabban ki fog rajzolódni a világ előtt is az igaz, vértanú egyház, mely Krisztusát követi és nem hamis vezetőket, akik a nyájat maguknak nyírják, s nem Krisztussal táplálják. Krisztus igazi tanítványai örültek, mikor arra méltóknak találtattak, hogy Krisztusért szenvedhettek is. nem mutogatták szenvelgő, panaszkodó hangon kisebb vagy nagyobb sebeiket és nem kívántak nagy Konstantinokat, hogy az egyházat a szenvedésből megmentsék és Béliál híveivel megtöltsék.
Közeledik a nagy próbatétel ideje. Az Úr közel! El fogja vetni Isten a laodiceai gyülekezetet, mely dicsekedett, és felragadja magához a filadelfiai gyülekezetet, melynek e világ szerint kevés ereje volt. A rácsok közül, melyekkel hamis pásztorai börtönözték be az egyházat, fehér galambként fog előröppenni a szenvedések közt békén, kitartva váró egyház. „Mert maga az Úr parancsoló szóval, főangyal szavával, Isten trombitájával alá fog szállni az égből: először a Krisztusban (nyugvó) halottak fel fognak támadni; aztán mi, akik élve megmaradtunk, velők együtt az Úrral a felhőkben való találkozásra elragadtatunk a levegőbe s ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Azért vigasztaljátok egymást e beszédekkel!” (I. Tessz. 4, 16-18).
* A mondat testi értelmezése, hogy a fizikai Sion hegyén 144.000 zsidókeresztyén fogja várni az nem szabad elsődleges értelemben venni!Urat, annyira erőltetett és képtelen, hogy komoly cáfolatot nem érdemel. Ha pedig a jelenet egyik része képes, akkor mi akadálya van annak, hogy az egészet képnek vegyük, mintahogy a Jelenések Könyve maga mondja magáról, hogy angyalok közvetítésével jegyekben (sémeion) adta Jézus Jánosnak, hogy János a gyülekezeteknek továbbítsa. Azt, ami sémeion,