ISTEN HARSONÁSA

Mint gyermek indult el a kis bányász házból,
Aztán elbúcsúzott jó tanítójától,
Majd egy napon feltűnt, mint Ágoston-barát,
Kolostori cella képezte otthonát.
Sanyargatta testét, böjtölt és vezekelt,
Alig vett magához valami eledelt.
Bünnel terhelt szívét egy vágy töltötte el:
Üdvösség honába hogyan juthatna fel.
Kolostortársai látták térdepelni,
Mert az üdvösséget ki kell érdemelni! –
Ezt vallotta akkor minden ő kortársa.
Suhogott is sokszor önsújtó korbácsa
Mely ott függött mindig kis cellája falán,
Ha testi vágyai rátörtek néha tán.
S egy napon csodásan ragyogott fel benne
Isten Igéjének tiszta, szent értelme.
Isten mindenkinek adott ammesztiát.
Mindenkiért halni engedte szent Fiát!
Kegyelem, hit által, minden elitéltnek!
Gyógyír volt ez Luther megsebbzett szívének.
S e naptól túlnőtte cellája négy falát,
Levetette végleg a szürke szőrcsuhát.
Repesett a szíve és lángolt a lelke.
Börtön volt már neki a kolostor csendje.
Szívée szorítva kapcsos Bibliáját,
Vitte azt, mint Isten Igéje fáklyáját.
Szentlélek járta át, hevítette lelkét,
S eloszlatta minden eddigi félelmét.
Bár sokszor szembe szállt vele a fél világ.
Ő akkor sem hátrált, nem adta fel tanát.
Írása eljutott országhatáron át.
Távoli népek is figyelték már szavát.
Krisztus volt alapja harcának, hitének,
Csatlakoztak hozzá gazdagok, szegények.
Bár ellenségei nem nézték tétlenül,
Luther mégis helytállt mindenütt emberül.
Így lett a szerzetes Isten harsonása,
Beszél ma helyette sok szép tanítása:
Csak hit által lehet igazzá az ember,
Csak Krisztussal nyerhet csatát a bűn ellen!
Bár a fáklya vivőt már rég Kripta zárja,
De mit bátran emelt, ma is ég a fáklya,
S lobogva hirdeti szerte e tiszta fény:
Hit által van üdvünk, a Krisztus érdemén.
Pecznik Pál 1986

----------------------------------

ÜNNEP VAN, VASÁRNAP! - Túrmezei Erzsébet

Ünnep van, vasárnap. A harangok hangja
mind azt mondja: Kicsik-nagyok, gyertek
Isten hajlékába, A templomba!

Isten szeret minket:Jézust adta nékünk,
Van ránk gondja Hívó harangszóra
Siessünk örömmel A templomba!

Zendüljön az ének! Hallgassuk az igét
Imádkozva!  Hívó harangszóra
Siessünk mindnyájan  A templomba!

--------------------------

AZ ÚR HÁZA .
Megkondul a harang. Azt zengi az érchang:
Jöjj, vár az Úr háza.

Ma örvendjünk együtt!Az Úr napja eljött:
Bú, gond és baj múljék!

Szent Igéje szólít,Szelíd szava gyógyít...
Jöjj, dicsérjük, áldjuk! Gerzsenyi Sándor

-----------------------------

HA NEM TESZEK SEMMIT SEM...

Most nem sietek, most nem rohanok,
most nem tervezek,most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,most elpihenek
békén, szabadon,mint gyenge gyermek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölet a fény,és ölel a csend,
és árad belém,és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,másoknak terem,
érik csendesen erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Túrmezei Erzsébet

-----------------------------

A SZÁZADIK ZSOLTÁR

Ujjongjatok, földi népek,
A mennyország Istenének,
Szolgáljátok vidám dallal,
Boldogsággal, diadallal.
Ő az, aki megalkotott,
Megsegített, meghallgatott. -
Mi vagyunk a kedves nyája,
Kiknek a föld a tanyája.

A kapuin menjetek be,
Hála égjen szívetekbe’,
Köszönjétek meg a kegyét,
És áldjátok dicső nevét.
Mert nagy az Ő kegyessége,
Száll nemzetről nemzetségre,
Hűséges és véghetetlen
Irgalomban, szeretetben.
Ismeretlen szerző
ford.: Bókay János

-------------------------------

KÉRJETEK - ADATIK’’

Igérted, Uram: Kérjetek adatik.
Nem mindig azt kaptam, amit kértem,
De mindig kaptam Tőled valamit,
a legtöbbet: magadat adtad nékem.

Imádkozó szívem oly oktalan!
Köszönöm, hogy Lelked kérni oktat.
Köszönök sok meghallgatott imát
s az irgalmadból meg nem hallgatottat.

Sikári kútnál kérdezte az asszony:
Istent imádni vajjon hol lehet?
- Vannak Uram, szép kőtemplomaid
és lelki templomod: a gyülekezet.

Drága ajándék a belső szoba.
Ott térdrehullok s beszélgethetünk.
Lehull az álarc, karod átölel,
bevallhatom - eldobhatom a bűnt.

De a mindenség is templomod!
Forró imádság a napfényes réten,
- áldás zuhatagért felhőszakadáskor,
alföldi tanyán, erdő sűrűjében.

Te vagy az útitárs, ha vontat zakatol,
oltalmaz hű kezed, míg száll a gép velem.
Nem fárasztó az út. Jól elbeszélgetünk
Benned erőre kap csüggedt lelkem.

Magas sziklafal: hófödte hegyormok,
s a holland tengerparton: az óceán . . .
Míg bámulom az alkotás csodáit,
az Alkotó arca tekint reám.

Milyen nagy Művész, kinek műhelyében
pacsirta terem és orchideák.
Mily nagy az Isten, ha hegyormai
és tengerei is ekkorák . . .

Hívtalak pesti csúcsforgalomban
s útitársként velem gyalogoltál.
Könyörögtem iskolák folyosóján
s a hű Barát és súgó: Te voltál.

Mellettem voltál műtőasztalon,
s míg virrasztottam, a kórházi ágyon.
Úszás közben felismertem: vársz rám
bent a mély vízben Balatonbogláron.

Friss sírhant emlékek sorát idézi.
Porló csontokat takarnak rögök.
Uram, a csöndben jó veled beszélni.
Emléket - reményt Néked köszönök.

Kezemre lepke száll s imádni késztet,
zsoltárt fakaszt a csillagfényes ég.
Sejteti minden részlet az Egészet,
a meghitt Otthont - a nagy messzeség.

Istenhez szálló, lélegzésnyi sóhaj
- s újul az erő, éled a remény.
Hol van az Isten? - kérdik sokan tőlem.
Hol nincs az Isten? - válaszolom én.
Siklós József