Szeretet kötelékeivel

„Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.” Hóseás könyve 11:4

Épp a napokban beszélgettem valakivel arról, hogy mennyire beteggé tud tenni embereket, ha hamis kép él valakiben Istenről. Ezek a torz elképzelések vagy abból fakadnak, hogy még nem ismerjük eléggé, vagy valahogyan hazug gondolatok férkőztek elménkbe Istenünkkel kapcsolatban.

Ma úgy látjuk Istent, mint egy szerető, gondviselő, türelmes Apát. Izrael – Isten népe – olyan számára, mint gyermeke, akit szeretettel nevelt. Járni tanította, magához emelte, táplálta, gondoskodott róla. Ennek ellenére elhagyták, idegen istenekhez fordultak. Hálátlanok voltak. Isten szíve mégis újra és újra megindult rajtuk.

A mi két és fél éves fiúnkat mostanában próbáljuk szobatisztaságra nevelni. Ami a lányunknál pár napos váltás volt, az már most több, mint egy hónapja tart és még nem értünk a végére. Van amikor sokáig nagyon ügyes, de azért még vannak „balesetek”. Nem mondanám a legkellemesebb szülői feladatnak a nyomok eltakarítását. De amikor, megáll, és azt mondja „boci” (mármint: bocsánat), akkor megindul a szívünk.

Felnőtt életünk során is történnek „balesetek”, de még jellemzőbb a szándékos lázadás, hűtlenség, Istentől való eltávolodás. Amíg a számunkra kiszabott kegyelmi idő le nem jár, mi is mondhatjuk: „bocsánat”. A szívből jövő, őszinte bűnbánatot Jézus érdemeire tekintettel Isten nem fogja visszautasítani. Magához ölel, körülvesz szeretetével, és újra elindít a kegyelem útján.

SZILÁGYI JÓZSEF: HÓSEÁS KÖNYVÉBŐL

Elhagyott a saját népem,

akit szerettem, nem szeret!

Nem vagyok fontos, nem kellek

nekik; kidobva Kincsük az útfélen.

Kit illet barátság, tisztelet?

Bizodalmát od’adta másnak.

Elfeledkeztek rólam, már csak

én hordom szívemben népemet:

mint férj búsul hűtlen társa után,

úgy szánom őt, aki csalfán s bután

nélkülem próbál ma boldogulni...

Egyszer, ha szíve fog megfordulni,

s meglátja, mennyire szeretem őt:

térdre hull hűséges Ura előtt…

------------------------

Ragadd meg az életet!

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Pál levele az efezusiakhoz 2:10

„Elmúlt a jó idő, megtört a rend, és néhány mondat, és egy nevetés dallama visszacseng...”(Zorán: Elmúlt a jó idő), ahogy véget ért a nyár, és kezdődik egy újabb szakasza az életnek. Vége a pihenésnek, még ha nem is volt olyan hosszú, mint amilyennek szeretted volna, már elborít a munka, és valahol a szíved mélyén áhítozol az év végi szabadság után. És jönnek újra a kérdések: miért vagyunk itt? Mi értelme ennek az állandó körforgásnak, munkának és pihenésnek, a hónapok, évszakok váltakozásának? Mi értelme az életnek? 

Isten ma reggel válaszol neked, de talán egy kicsit bővebben, mint ahogy azt várnád. Ő volt az, aki megalkotott téged, és nem vagy a véletlen szüleménye. A világegyetem Ura, a Mindenható akarta, hogy létrejöjj, hogy élj. Az anyag az Ő keze formálásának engedelmeskedve állt össze Emberré, de mindezt nem pusztán hobbiból tette. Nem céltalan bolyongásból teremtett, nem vaktában lövöldözve születtél meg pont te, hanem azért, mert különleges terve van veled. 

Életet adott, hogy élj igazán, hogy légy Társ, légy Őrizője a testvérednek. Életet adott, és elkészített számtalan jó lehetőséget, jó cselekedetet, melyek rád várnak, hogy Vele véghezvidd őket, és Isten álma valóra váljon. 

Azért alkotott meg, hogy képviseld Őt itt a földön, hogy élj Emberként minden körülményben, élj úgy, mint aki tudja magáról és a többiekről is, hogy Isten megismételhetetlen, egyedi, hihetetlenül értékes alkotása. 

Hát élj mától fogva ennek fényében! Élj igazán, élj Istennel, és ragadd meg azokat a lehetőségeket, melyeket Ő készített el csak neked!