A helyes magatartás

"Aki feddhetetlenül él, biztonságban él" (Péld 10,9).
 A feddhetetlen talán lassan halad előre, de biztosan jár. Aki siet meggazdagodni, nem bizonyos a dolgában. Az állhatatosan becsületes ember esetleg nem gazdagszik ugyan meg, de békessége lesz, az biztos. Ha mindig azt tesszük, ami igaz és helyes, akkor szilárd talajon járunk és tudhatjuk, hogy minden lépésünknek biztos alapja van. Viszont a kétes ügyletek által elért legnagyobb siker is csalóka marad mindig, és aki a sikert elérte, annak állandóan félnie kell, hogy egyszer csak számadást kell adni a dolgairól, és akkor nyeresége kárhoztatni fogja őt.  Ragaszkodjunk ezért inkább az igazsághoz és a becsületességhez. Isten kegyelme által kövessük Urunkat és Mesterünket, akinek szájában nem találtatott csalárdság. Ne féljünk a szegénységtől. sem attól, hogy megvetnek bennünket. Soha, semmilyen körülmények között ne tegyünk olyasmit, amit lelkiismeretünk helytelenít. Ha elveszítjük lelkünk békességét, többet veszítünk, mint amit pénzen meg lehet vásárolni. Ha viszont megmaradunk az Úr útján, és soha nem vétkezünk lelkiismeretünk ellen, biztos úton járunk, bármi jöjjön is.              Mert ugyan, ki árthat nekünk, ha a jót követjük? A bolondok tartsanak bár bolondnak következetes becsületességünk miatt, de a tévedhetetlen Bíró ítélete egykor nekünk fog igazat adni.

A jutalom biztos.

„Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet is ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát" (Mt 10,42).
 Ennyit igazán megtehetek. Valami jót az Úr szolgáival. Az Úr tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.
 Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ: mindössze egy pohár vizet adni! Ezt megtehetem vidáman, akármilyen szegény, akármilyen alacsonysorsú is vagyok.                        Az Úr a mégoly semmiségnek látszó dolgot is megjegyzi. Látja, ha tanítványai közül a legkisebbnek a legkisebb szolgálatot tesszük is meg. Nyilvánvalóan nem az árat nézi, nem a végrehajtás ügyességét, sem az adomány mennyiségét, hanem cselekvésünk indítékát, azt, hogy valakinek azért adunk, mert tanítvány, azt jegyzi meg és azt viszonozza az Úr.                         A jutalmat sem az adomány mértékével méri, hanem kegyelmének gazdagsága szerint.
 Én adok egy pohár friss vizet valakinek, az Úr pedig élő vízzel oltja szomjamat. Inni adok tanítványai egyikének, ő pedig úgy tekint rám, mint aki szintén tanítványaihoz tartozik.                  Azért ilyen nagylelkû velem, mert az ő kegyelme indított engem arra, amit megtettem, és ezért ígéri, hogy: „semmiképpen sem fogom elveszteni jutalmamat".