TALÁN NEHÉZ 

Talán nehéz a lét magánya,

Ha téged senki meg nem ért

Sivár közöny-börtönbe zárva

Hévvel égni - mindenkiért...

Talán nehéz áldozat árán

- Amivel önös érdeked

Ellenkezik -, a szív oltárán

Feláldoznod zord Én-edet...

Talán nehéz szeretni akkor,

Amikor ez a szeretet

Ínségre hajló alkonyatkor

Felezni kéri kenyered...

Talán nehéz nagy szeretettel

Segítni ellenségeden,

Ha ön-dacától mart sebekkel

Találod őt az útfélen...

Talán nehéz szeretve járni

Leselgő ordasok között,

És szelíden nem visszavágni,

Annak, ki téged arcul üt...

Talán nehéz... De lásd: A Mester

Jóságos arca néz reád;

Mily megbocsátó szeretettel

Hordja a töviskoronát...

És... engem is nehéz szeretni;

Sok bűnöm rúttá tesz nagyon,

De vérét ontó szeretettel

Ölel keblére Jézusom.

     Bácsi Sándor (A szolgálat útján. 19, oldal)

BÉKE     

Ölelem ma a bokrot,

a füvet meg a fát...

Kitárom áhítattal

a szívem ajtaját,

ugarom vígan szántom,

békemagot vetek,

senkire sem haragszom,

mindenkit szeretek!

Oly jó a megbocsátás,

e csendes áhítat,

szívemből a békesség

az égbe nyújt hidat.

Ráléphet minden lélek

aki megsebezett,

mert nincs bennem bántás:

mindenkit szeretek!

Nem is tudom, mi volt az,

ami fájt azelőtt,

de alázattal hajlok

a békesség előtt.

Míg arany koronája

érinti fejemet,

reám ragyog a napfény:

Mindenkit szeretek!

Nem ér el hozzám átok

mert nincsen rá oka

senkinek sem, hogy áldás

helyett megátkozna.

Melegsugáru szárnyon

símogat engemet

ez a boldog jó érzés:

Mindenkit szeretek!

A könnyek elfeledve

elmentek messzire,

megáldotta a lelkem

a jó Isten szíve!

Ugarom vígan szántom

békemagot vetek,

senkire sem haragszom:

Mindenkit szeretek!

   Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 181.