Örök célok Urához 

Úristenünk, a mindenség a várad,

És trónusod a világegyetem!

Őrgondod fénye egyaránt elárad

Csillagbolygókon s atomszemeken.

Árnyék mérhetetlen lényedhez nem érhet,

Fényvégtelenben élsz hitünk felett!

Te vagy a mindent osztó Egy-ígéret.

A teljesülés és a végezet!

Mindent istenerőd munkája rendez,

Mi az átfoghatatlan űrben ing.

Örök céloddal szüntelen teremtesz

És új halálra szólítasz megint!

Szentlelked öntudatlan munkatársa

Minden világtest és minden atom. –

Minden Tiéd – és semmi sincs hiába –

Te örök kezdő s végző irgalom!

Krüzselyi Erzsébet

(Hozsannázó napok, I. kötet, 9.old)

---------------------------------------------------------

Ne féltsd az Istent!

A nyelv ma szabadabb s hegyes.

Állát lejti sok „kegyes”.

Tőlük az ember alig hall mást:

- Jaj, kikezdték Istent s a vallást!

Belétek én is hadd kötök,

s hadd borzolom „szent” szőrötök,

kimondom, verjék bár a fejem:

ki Istent félti, mind istentelen.

Az istenük sarki szatócs;

sorsa kétes, fülig adós,

s most várja, hogy „pártfogásba vegye”

a „nagyérdemű közönség” kegye.

Nem Isten, még istenke se –

kit szánni kell: hazug mese!

Hadd szúrja fel az ész, toll, vagy a kard,

mint gombostűre gyerek a rovart,

s kapálózzon, míg meggebed.

Ily istennek ne adj kegyet.

E kor győzött a buta babonákon, -

ki hát a vallásból is, ami mákony!

Ó, Istent-félő „szent” juhok,

bennetek hazugság buzog.

Templom, Biblia sose kellett nektek;

rang, előjog, kéj, hús volt az istenetek,

s a más zsírjából lett vagyon,

mitől híztatok, mint a gyom!

Ezt féltitek! S a nép, hogy fel ne keljen,

a „jó” vallás kell vad ereje ellen.

Leeshet ijedt állatok!

A népek már nem állatok,

s fülledt dühvel, mely szívükbe rekedt,

verik szét a hamis isteneket.

És vígan nézi szép azur

egéből mindezt ím az Úr.

S bár világokat zúzhat szét az ökle,

áldást hint bölcsen e „szentségtörőkre”.

Népekkel játszik tenyerén,

napot pörget ujja hegyén.

Az Isten: Isten! Nincs szüksége rád,

ne féltsd hát Őt, megvédi Ő magát!

Bódás János