Magasság  

Az ember lihegve kapaszkodik

kopár, fehér sziklák mellett.

A függőkocsi lassan emelkedik

tátongó szakadékok felett.

Az autó zúgva, zakatolva

nyeli a szerpentineket,

a repülőgép felhőkkel versenyezve

száll a havas hegycsúcs mellett,

melyre – akár ködbe burkolózik,

akár napfényben szikrázik –

mindenki csodálattal néz fel!

... Te, kinek a Mindenség a trónod,

a gyarló embert szelíden megmosolygod.

mert e hegynek legmagasabb csúcsa

lábaidnak legkisebb zsámolya.

 Oláh Lajosné, (Ige és élet c. kötetből)

------------------------------------------------------------

A 8. zsoltár mai nyelven

(Ahogyan egy lelkész-munkaközösség értelmezte)

Milyen nagy vagy, ember!

Hatalmad van az atomon.

Lábad már a csillagokra vetetted.

Piramisokat és rakétákat építesz.

Nappallá teszed az éjszakát,

Termőfölddé a pusztaságot.

Milyen kicsiny vagy, ember!

Egyetlen parányi kerék üzemedben.

Hetenként negyven órára

felhúzod ugyanazt a csavart.

Meghalsz, és az élet megy tovább.

Ezer mással lakol egy födél alatt,

de senki sem ismer.

Mérhetetlen erőket kezelsz,

de nem tudod, hova vezetnek.

Ki adta dicsőségedet?

Ki aláz alacsonyságodba?

Kinek jelentesz valamit,

ha a magad szemében is olyan

jelentéktelennek látszol,

Ember, ne bízd el magad –

lásd meg, milyen kicsiny vagy!

Így dicséred Teremtődet.

Így bízol Abban, aki szeret téged.

Így szolgálsz teremtett világában Istennek.

(Isten dicsőítése, ember, alázat, önismeret)

Túrmezei Erzsébet