verses bizonyság

Bódás János
Út jelzőtábla

Vigyáz a falvak szélén s ott álla szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állvas irányt mutat mellén a tábla.
Lábára indák tekerőznek,a barmok hozzá dörgölőznek,
vállára galamb, varjú száll,az útról ráfreccsen a sár,
nap vakítja és veri zápor,megrepedez a tél fagyától,
kölykeik vágnak belé sebet,beszennyezik kósza ebek,
de jó- s balsorsban egyaránt áll és mutatja az irányt.
Mellette bölcsek és bolondok cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,nászmenetek és temetések,
ő áll és tűr s nem válogat,mindenkinek utat mutat.
Út jelzőtábla lettem én is ott, hol az út Isten felé visz.
Embersorsok útfelén állva mutatok mindig egy irányba:
Krisztus felé. Nap szúr, ver zápor,didergek a közöny fagyától,
bűn-indák reám tekerőznek,rút vágyak hozzám dörgölőznek,
vállamra kétség-varjú száll,s fülembe azt kiáltja: kár!
Az élet sara rám frecseg,megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt állok, s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak,a fáradt tékozló fiaknak.
Mellemről Isten lángírásaberagyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: emberek,mindnyájan erre menjetek,
a Krisztus jár előttetek,nála lesz békességetek,
csak a nyomába lépjetek,szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,s szeressetek, szeressetek!