A legjobb vitamin
“Nem titkoljuk el fiaink elől,
elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit,
amelyeket véghezvitt.”
Zsoltárok könyve 78:4
Biztak-e ránk már olyan
feladatot, amiről tudtuk, nagy a tétje? Kértek-e már meg olyan dologra, amiről
éreztük, kemény munka lesz megcsinálni?
Egy háromgyerekes anya így
nyilatkozott: “Az anyaság a legkeményebb dolog, amit valaha is tettem az
életemben, de egyben a legizgalmasabb kaland is, amiben valaha is részem
volt.”(Karen Holford: Kérlek, Istenem, tedd kedvesség a Mamit!)
Aki belekóstolt, az tudja, hogy
nagyon nagy kihívás szülőnek lenni. Ha autót szeretnénk vezetni, szükségünk van
jogosítványra, ha tanárként szeretnénk tanítani egy iskolában, felsőfokú tanári
diplomával kell rendelkeznünk, az élet legtöbb területén “kérik” azt a papírt,
ami igazolja képzettségünket és alkalmasságunkat. Nem így a szülővé válás
esetében. Ha valaki szülővé szeretne vállni, nem kell iskolát elvégeznie,
diplomát szereznie, mégis az egyik legnagyobb feladat, amivel az ember élete
során szembenézhet.
Mit tegyünk, hogy
kiegyensúlyozott, megbízható, istenfélő gyermeket neveljünk a ránk bízott
csemetékből? Hogyan válhatnak olyan felnőtekké, amilyennek szeretnénk látni
őket?
“A hit hallásból van” (Róma
10:17), mondja Isten ígéje. Ha szeretnénk, hogy gyermekeink, a következő
nemzedék azokat az értékeket képviselje, amit mi felbecsülhetetlennek tartunk,
beszéljük róluk. Ne titkoljuk, ne hallgassuk el előttük, hogy mi minden történt
velünk a múltban, mit éltünk át Istennel, milyen élményeket szereztünk a vele
való járásban! Beszéljünk róla szavainkkal és tetteinkkel is!
Egy apa a reggeli asztalnál
találkozott fiával. Mielőtt a gyerek asztalhoz ült volna, az apa rákérdezett:
“Fiam, olvatál ma reggel a Bibliából?” Mire a 13 éves fia gondolkodás nélkül
így felelt: “Miért? Te olvastál? Majd akkor, ha te is olvasol.”
Szavaink vajmi keveset érnek, ha
nincs mögöttük tartalom, ha nincs mögöttük átélt élmény, tapasztalat. Amik
igazán beszélni tudnak azok a személyes élmények.
“Testi növekedéshez a fiatal
embernek egészséges táplálékra van szüksége. Ahhoz, hogy gyerekeink szeretre és
kötődésre képes férfiakká és nőkké váljanak, szükségünk van egy különleges
“vitaminra”. Nem a B- vagy C vitaminra, hanem a “P-vitaminra” a szülői
példaadásra. Mi szülők vagyunk az a könyv, amit gyermekeink legelőször és
legalaposabban elolvasnak.” (Bruno és Yvonne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése