2015. május 17., vasárnap





Imádság

Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szivem
oly könnyű, könnyű lesz.
 
Mihail J. Lermontov versét fordította: Áprily Lajos
--------------------------------

Hálavers.
 Dicsőség Istennek,
Ki letekintett rám,
S emlékeztetett,
Hol van a hazám!
Hála néked!
 Mit írhatok?
Mit mondhatok?
Hála Néked!
Belőled élek.
BÚJÓCSKA ,- 1Kir 8,54-61.
54 Amikor Salamon befejezte ezt az egész imádságot és könyörgést, amellyel imádkozott az ÚRhoz, fölkelt az ÚR oltára elől, ahol térdelt, és kezét az ég felé terjesztette. 55 Fölállt tehát, és fennhangon így áldotta meg Izráel egész gyülekezetét: 56 Áldott az ÚR, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által. 57 Legyen velünk Istenünk, az ÚR, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! 58 Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatait, rendelkezéseit és végzéseit, amelyeket őseinknek parancsolt. 59 Ezek a szavak pedig, amelyekkel könyörögtem az ÚR színe előtt, legyenek éjjel-nappal Istenünk, az ÚR előtt, hogy pártolja szolgája ügyét és népének, Izráelnek az ügyét szüntelen. 60 Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az ÚR az Isten, nincs más. 61 Legyen a szívetek teljesen Istenünké, az ÚRé, járjatok rendelkezései szerint, és tartsátok meg parancsolatait, úgy mint ma!
--------------------------------
Feltört ugar
 Kemény még a földem,
Kies és cudar.
Vágd belém ekédet,
Nem baj, ha mar!
Fel kell szántanod!
Ha termésemet várod.
Művelj meg!
Kéri igaz barátod.
 ISTEN MEGHALLGAT ,- Fil 1,3-19. 
3 Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, 4 és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, 5 mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. 6 Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. 7 Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. 8 Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével; 9 és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; 10 hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, 11 és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.
12 Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, 13 mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, 14 úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. 15 Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: 16 ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, 17 azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.
18 Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok. 19 Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése