Gal, 6:1 így szól: „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert (az ember kifejezés általános értelmű és helyettesíthet egyházzal, gyülekezettel, vagy szolgálatokkal, akár önfenntartó intézményekkel is) valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével.” Ha valakit előfog a bűn, talán nem ugyanúgy érti az igazságot, ahogy mi. Talán félreértettek valamit, vagy van valami bizonytalanság a megértés terén, de legyen bármi az ok, nekünk lelkieknek útba kell igazítani az ilyet szelídségnek lelkével

            A lelkiséget nem lehet megítélni bizonyos alapvető hitelvek alapján. Nem azok a lelkiek, akiknél van az igazság és másoknak tanítják. A lelki nem azt jelenti, hogy tudok beszélni a próféciákról. Ezt még az ördög is meg tudja tenni. A szöveg így szól: „ti lelkiek” és nem azt mondja, hogy ti nagy tudásúak. Túl sokan gondoljuk úgy, hogy mivel ismeretünk van, mennünk kell, és ki kell igazítanunk másokat. De amikor ezt tesszük, elvétjük a lényeget.

            Lelkinek lenni azt jelenti, hogy az Isten Lelkének uralma alatt vagyunk és életünk Isten vezetése alatt áll a Vele való élő, lüktető, pillanatról-pillanatra való közösség által. „A szelídségnek lelkével” pedig azt jelenti, hogy az énünket halálra adtuk és másokért munkálkodunk, nem törődünk azzal, hogy megsebeztek, hogy megbántottak, csak az elveszett lélekkel törődünk.  (Jim Hohnberger)

x- Nagy a lelkesedés az Isten egyházában, hogy Érte munkálkodjanak, de mindez túl gyakran olyan jellegű, amiről Pál beszél Róm,10:2-ben: „Mert bizonyságot teszek felőlük hogy Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés szerint. Pál bizonyára felismerte a hamis buzgóságot.                  Ő is hibázott, mert azokat üldözte, akik nem úgy látták a dolgokat, ahogy ő. Személyesen ismerte az oktalan, laikus buzgóságot. Manapság is sokat látni belőle, amikor jó szándékú emberek megpróbálnak kijavítani más embereket, gyülekezeteket és intézményeket – és mindezt az igazság nevében.

 Nem tudunk megújítani, helyreállítani másokat, amikor mi sem vagyunk megújulva, helyreállítva. Meg kell találnunk az egyensúlyt.

Igen van olyan alkalom, amikor fel kell emelni az igazságot és vannak olyan alkalmak, amikor ki kell mutatnunk a tévedéseket és hibákat, de olyan alkalom és idő is van, amikor szeretni és menteni kell az embereket. E három dolognak egymásba kell olvadnia, ahogy a mi Urunk, megváltó Jézus Krisztusunk szolgálatában is. Jézus az igazságot tanította, mégpedig oly módon, hogy az emberek azt mondták: „Soha még ember nem szólott úgy, mint ez az ember” (Ján, 7:46).

Kimutatta a tévedést, a kereskedőket még a templomból is kiűzte, de szerette az embereket. Városról-városra járt és meggyógyította az emberek mindenféle betegségét és olyannyira szerette még az ellenségeit is, hogy amikor szögekkel átlyukasztották kezeit, így imádkozott: „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Milyen szeretetteljes viselkedést tanúsított a mi Urunk!

Azt olvassuk: „Az evangélium lényege a helyreállítás”  Mit jelent ez? Megjavítanánk egy autót, vagy házat, ami tökéletes állapotban van? Ugye nem lenne értelme? Bárhol van szükség helyreállításra, azzal lesz néhány probléma is. Akiket Isten kérésére meg kell próbálni helyreállítani, nem valószínű, hogy ugyanúgy látják a dolgokat, ahogy mi. Talán nem úgy szemlélik az igazságot, ahogy mi. Lehet, hogy nem úgy igazgatják családjukat, ahogy mi tennénk és életvitelük is eltér a miénktől. Lehet még remény a helyreállításukra, ha elutasítjuk őket, mert vannak kellemetlen dolgaik és problémáik, és nem úgy látják a dolgokat, ahogy mi? (Jim Hohnberger)