A MÁSODIK MÉRFÖLD.
"Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el
vele kettőre". Máté 5: 41
A második mérföld viszi Előbbre a világot.
A második mérföld előtt mégis habozva állok.
Hiszen az első is nehéz, csupán magamra nézek...
Lásd: ennyi csak látóköröm Uram, Te bizton érted,
hogy most a mák és tegnapok mennyit szememre vetnek!
Megjáratlan mérföldjeit bocsásd meg gyermekednek!
--------------------------------------
A
második mérföld ,- Roswitha
Wurm .
"Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre" (Máté 5,41)
Egész hétvégén gondját viseltük az egyik szomszéd házaspár gyermekeinek, hogy végre egyszer úgy tudjanak elmenni síelni, hogy a csemeték nem nyafognak folyton hol a hideg, hol meg az éhség miatt. Az utóbbi időben a feleség kissé leterheltnek látszott, és ezért lehetővé szerettük volna tenni számukra a kikapcsolódást. Élveztük, hogy hirtelen három helyett öt gyermekünk lett, és jó volt látni, ahogyan vidáman cseverésznek az étkezőasztal körül. Természetesen volt némi torzsalkodás is a színen lévő négy fiú között, akik közül mindegyik azt próbálta bebizonyítani nekünk, hogy ő a legerősebb. Így aztán a férjem és én némi megkönnyebbülést éreztünk a vasárnap délután közeledtével, amikor is kettejükért jöttek volna az ismerőseink. De ki volt, aki nem jött, ha nem éppen ők! Végre megszólalt a telefon, és "kölcsöngyerekeink" szülei közölték velünk, hogy csak késő este érkeznének vissza, miután száz ágra süt a nap, és síelésre kiválóan alkalmas a hó. Ki kell használniuk ezt a nem mindennapi lehetőséget... Magunknál tartanánk-e még egy éjszakára a fiaikat, és elvinnénk-e őket holnap óvodába, iskolába? Kissé ingerülten tettem le a kagylót. Létezik ez, jól hallottam? - gondoltam magamban. Aztán máris éreztem, amint feltámad bennem, először csak lassan, aztán egyre hatalmasabban: a harag az ismerőseink iránt! Ők élvezik a havat, a gyerekeiket meg egyszerűen ránk hagyják egy éjszakával tovább! Mégis mit képzelnek...! Könnyedén veszik a dolgot - hová is tennénk a csemetéiket? Meg voltak győződve róla, hogy ezután is szépen ellátjuk őket, végtére is ismerték az életfelfogásunkat. Hiszen nem egyszer beszéltünk nekik a feltámadott Úrba vetett hitünkről, akivel összekötöttük az életünket, és akinek szolgálni akarunk. Úgy éreztem, kihasználnak, és világos jelét is adtam a dühömnek!
Vajon miért esik ennyire nehezünkre másoknak szolgálni, főleg akkor, ha az a benyomásunk, hogy visszaélnek a helyzettel? Miután ezen az estén végre lenyugodtam, már egyértelműen tudtam a választ: a büszkeségem tartott vissza attól, hogy a legjobbat hozzam ki a dologból. Persze nem volt különösebben kellemes még hosszabb ideig vigyázni erre a két mozgékony fiúcskára. De hát egy harmadik éjszaka már nem a világ...
Ezenkívül a férjem is segített, ahol csak tudott. A büszkeség tartott vissza attól, hogy együtt örüljek ismerőseinkkel a jól sikerült hétvégének. Hiszen milyen sokat imádkoztunk értük, mivel házasságuk a csőd szélén állt. Mennyit beszélgettünk velük a kapcsolatukról és a hitről. Most pedig, amikor még fáradoztak is azon, hogy minél több időt tölthessenek el együtt, ahelyett hogy kitértek volna egymás útjából, mint korábban, önérzeteskedem, és önzésemben bosszankodom. E mögött csakis hibás gondolkodás húzódhat meg!
Jézus így szólította fel tanítványait a Hegyi beszédben: "Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre" (Máté 5,41). Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt a verset, feltűnhet, hogy Jézus itt nem az ajánlatunk nagyvonalú megtoldásáról beszél, mintha csak bőkezű jótevők lennénk, hanem sokkal inkább azt várja tőlünk, hogy egy második mérföldet is tegyünk meg valakivel, aki egyet követelt tőlünk. Egy római mérföld nem is volt olyan kis távolság, nagyjából 1,5 kilométer. A két mérföld tehát már 3 kilométert jelentett, ami igencsak jelentős ráadás volt! Én szeretek kocogni, és ilyenkor egyszerre többnyire öt vagy akár több kilométert is megteszek. De három kilométert egy olyan személlyel, aki talán nem is annyira szimpatikus nekem, egy poros úton a tűző napon? Ez lenne az a második mérföld, amit Jézus vár tőlünk?
Ilyen "második mérföldek" naponta előfordulnak az életünkben, és csakis rajtunk áll, hogyan viszonyulunk ezekhez a helyzetekhez. Isobel Kuhn, az egykori Kína-misszionárius érzékletesen írja le könyveiben, miként formálhatta őt át Isten, hogy büszke nőből az Ő szolgájává lehessen. Isobel szívből vágyott arra, hogy "a második mérföld embere" váljék belőle.
Az ismert misszionáriusnő, Amy Carmichael úgy mutatta meg áldozatkészségét az indiai nép iránt, hogy elhatározta: szárit, az ott élő nők jellegzetes viseletét ölti magára. Ez akkoriban forradalmi újdonságnak számított a misszionáriusok körében! Egyértelművé tette, mennyire kész volt Amy azonosulni a bennszülött lakossággal, hogy így jobban elérhesse őket az evangéliummal. Minden hívő kereszténynek, aki emberek egy bizonyos csoportját el akarja érni az evangéliummal, mindaddig alkalmazkodnia kellene a külső körülményeikhez, amíg ez nem mond egyértelműen ellent Isten Igéjének. Nem egy misszionárius azért vallott kudarcot, mert megpróbálta az őslakosoknak a saját hagyományait és szokásait átadni, ahelyett hogy ő ment volna elébük, és ebből fakadóan megtette volna velük a második mérföldet. Ez az áldozatkészség magában foglalja az akarást, hogy Istenért valamiről lemondjunk. Ami pedig fontos feltétel, ha valaki "a második mérföld embere" akar lenni. Nehezünkre esik valamit is feladni önmagunkból, és hinni azt, hogy Isten útjai mindig tökéletesek, úgyhogy nem jelent "kockázatot", ha teljesen kiszolgáltatjuk magunkat Neki.
Minden bizonnyal különösen is mély benyomást tesz ránk Elisabeth Elliot bizonyságtevő élete, aki ugyancsak "a második mérföld embere". Amikor az auka törzs tagjai legyilkolták a férjét és annak négy misszionárius barátját, ő Ecuadorban maradt, és Isten Igéjét vitte ennek a néptörzsnek. Férje elvesztése miatt mély gyász töltötte be a szívét, sőt csalódás is, de nem volt benne gyűlölet a gyilkosokkal szemben. Sokak számára már önmagában ez bőségesen elegendő lett volna. Ő azonban megjárta a második mérföldet, leküzdötte büszkeségét és keserűségét, és férje gyilkosait megismertette az Örömhírrel. Nem kívánta nekik bosszútól hajtva az örök kárhozatot, hanem örök életre segítette el őket.
A "második mérföld embere" életszemléletében Krisztust helyezi a középpontba. Gondolkodása és cselekedetei Jézus személyéhez és az Ő Igéjéhez igazodnak. Vele szemben áll az önző ember, aki tekintetét saját magára irányítja, s így azzal van elfoglalva, hogy önmagát vizsgálgassa.
Jézus maga a legjobb példa számunkra: Egész élete egyetlen áldozathozatal volt az emberiségért, folytonosan "második mérföldeket" járva meg. Nem elégedett meg azzal, hogy az Atyánál való dicsőséget elhagyja, és emberi alakban éljen ezen a bukott földön, sokkal inkább "azért jött, hogy (...) ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Máté 20,28). Jézus elénk élte, mit is jelent szolgának lenni, mégpedig nemcsak akkor, amikor megmosta tanítványai lábát. Ez az Ő szíve indulatának kifejeződése volt, de nekünk szóló megbízás is: "Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek" (János 13,15). Jézus közvetlenül felszólít minket egymás szolgálatára, de azoknak a szolgálatára is, akik még nem ismerik Őt! Ez előjog, nem pedig a személyünk leértékelése. Ha ennek tudatában vagyunk, kevésbé könnyen érezzük magunkat kihasználva.
Így én is felismerhettem, hogy a gyermekfelügyeletünk során végül is Jézusnak szolgáltunk (ami előjog, és nem megaláztatás!), nem pedig az ismerőseink áldozatai voltunk. Ha egyéb feladataink mellett nem is volt könnyű még tovább bírni erővel a szomszédgyerekek ellátását, mégis elmondható, hogy sok vidám, derűs órát is átéltünk közösen. Szolgálatunk nem minden esetben jár együtt látható jutalommal, de a mennyei jutalom mindig biztos. Talán még ki is nevetnek bennünket a szolgálatunkért: "Miért vállalják ezek? Remekül ki lehet használni őket!" Elhangozhatnak ilyen gonosz megjegyzések, és olykor tudomást is szerzünk azokról (hála Istennek nem mindig!). Ám Isten egészen másként értékeli a dolgot. Ő ismeri a szívünket, és örömét leli a hűséges szolgákban, akik engedelmeskednek felhívásának, és megteszik a "második mérföldet". Hogy az út könnyű lenne, ezt sehol nem ígérte nekünk. Azonban Ő előttünk megy rajta, mi pedig követhetjük a lábnyomát.
"Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre" (Máté 5,41)
Egész hétvégén gondját viseltük az egyik szomszéd házaspár gyermekeinek, hogy végre egyszer úgy tudjanak elmenni síelni, hogy a csemeték nem nyafognak folyton hol a hideg, hol meg az éhség miatt. Az utóbbi időben a feleség kissé leterheltnek látszott, és ezért lehetővé szerettük volna tenni számukra a kikapcsolódást. Élveztük, hogy hirtelen három helyett öt gyermekünk lett, és jó volt látni, ahogyan vidáman cseverésznek az étkezőasztal körül. Természetesen volt némi torzsalkodás is a színen lévő négy fiú között, akik közül mindegyik azt próbálta bebizonyítani nekünk, hogy ő a legerősebb. Így aztán a férjem és én némi megkönnyebbülést éreztünk a vasárnap délután közeledtével, amikor is kettejükért jöttek volna az ismerőseink. De ki volt, aki nem jött, ha nem éppen ők! Végre megszólalt a telefon, és "kölcsöngyerekeink" szülei közölték velünk, hogy csak késő este érkeznének vissza, miután száz ágra süt a nap, és síelésre kiválóan alkalmas a hó. Ki kell használniuk ezt a nem mindennapi lehetőséget... Magunknál tartanánk-e még egy éjszakára a fiaikat, és elvinnénk-e őket holnap óvodába, iskolába? Kissé ingerülten tettem le a kagylót. Létezik ez, jól hallottam? - gondoltam magamban. Aztán máris éreztem, amint feltámad bennem, először csak lassan, aztán egyre hatalmasabban: a harag az ismerőseink iránt! Ők élvezik a havat, a gyerekeiket meg egyszerűen ránk hagyják egy éjszakával tovább! Mégis mit képzelnek...! Könnyedén veszik a dolgot - hová is tennénk a csemetéiket? Meg voltak győződve róla, hogy ezután is szépen ellátjuk őket, végtére is ismerték az életfelfogásunkat. Hiszen nem egyszer beszéltünk nekik a feltámadott Úrba vetett hitünkről, akivel összekötöttük az életünket, és akinek szolgálni akarunk. Úgy éreztem, kihasználnak, és világos jelét is adtam a dühömnek!
Vajon miért esik ennyire nehezünkre másoknak szolgálni, főleg akkor, ha az a benyomásunk, hogy visszaélnek a helyzettel? Miután ezen az estén végre lenyugodtam, már egyértelműen tudtam a választ: a büszkeségem tartott vissza attól, hogy a legjobbat hozzam ki a dologból. Persze nem volt különösebben kellemes még hosszabb ideig vigyázni erre a két mozgékony fiúcskára. De hát egy harmadik éjszaka már nem a világ...
Ezenkívül a férjem is segített, ahol csak tudott. A büszkeség tartott vissza attól, hogy együtt örüljek ismerőseinkkel a jól sikerült hétvégének. Hiszen milyen sokat imádkoztunk értük, mivel házasságuk a csőd szélén állt. Mennyit beszélgettünk velük a kapcsolatukról és a hitről. Most pedig, amikor még fáradoztak is azon, hogy minél több időt tölthessenek el együtt, ahelyett hogy kitértek volna egymás útjából, mint korábban, önérzeteskedem, és önzésemben bosszankodom. E mögött csakis hibás gondolkodás húzódhat meg!
Jézus így szólította fel tanítványait a Hegyi beszédben: "Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre" (Máté 5,41). Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt a verset, feltűnhet, hogy Jézus itt nem az ajánlatunk nagyvonalú megtoldásáról beszél, mintha csak bőkezű jótevők lennénk, hanem sokkal inkább azt várja tőlünk, hogy egy második mérföldet is tegyünk meg valakivel, aki egyet követelt tőlünk. Egy római mérföld nem is volt olyan kis távolság, nagyjából 1,5 kilométer. A két mérföld tehát már 3 kilométert jelentett, ami igencsak jelentős ráadás volt! Én szeretek kocogni, és ilyenkor egyszerre többnyire öt vagy akár több kilométert is megteszek. De három kilométert egy olyan személlyel, aki talán nem is annyira szimpatikus nekem, egy poros úton a tűző napon? Ez lenne az a második mérföld, amit Jézus vár tőlünk?
Ilyen "második mérföldek" naponta előfordulnak az életünkben, és csakis rajtunk áll, hogyan viszonyulunk ezekhez a helyzetekhez. Isobel Kuhn, az egykori Kína-misszionárius érzékletesen írja le könyveiben, miként formálhatta őt át Isten, hogy büszke nőből az Ő szolgájává lehessen. Isobel szívből vágyott arra, hogy "a második mérföld embere" váljék belőle.
Az ismert misszionáriusnő, Amy Carmichael úgy mutatta meg áldozatkészségét az indiai nép iránt, hogy elhatározta: szárit, az ott élő nők jellegzetes viseletét ölti magára. Ez akkoriban forradalmi újdonságnak számított a misszionáriusok körében! Egyértelművé tette, mennyire kész volt Amy azonosulni a bennszülött lakossággal, hogy így jobban elérhesse őket az evangéliummal. Minden hívő kereszténynek, aki emberek egy bizonyos csoportját el akarja érni az evangéliummal, mindaddig alkalmazkodnia kellene a külső körülményeikhez, amíg ez nem mond egyértelműen ellent Isten Igéjének. Nem egy misszionárius azért vallott kudarcot, mert megpróbálta az őslakosoknak a saját hagyományait és szokásait átadni, ahelyett hogy ő ment volna elébük, és ebből fakadóan megtette volna velük a második mérföldet. Ez az áldozatkészség magában foglalja az akarást, hogy Istenért valamiről lemondjunk. Ami pedig fontos feltétel, ha valaki "a második mérföld embere" akar lenni. Nehezünkre esik valamit is feladni önmagunkból, és hinni azt, hogy Isten útjai mindig tökéletesek, úgyhogy nem jelent "kockázatot", ha teljesen kiszolgáltatjuk magunkat Neki.
Minden bizonnyal különösen is mély benyomást tesz ránk Elisabeth Elliot bizonyságtevő élete, aki ugyancsak "a második mérföld embere". Amikor az auka törzs tagjai legyilkolták a férjét és annak négy misszionárius barátját, ő Ecuadorban maradt, és Isten Igéjét vitte ennek a néptörzsnek. Férje elvesztése miatt mély gyász töltötte be a szívét, sőt csalódás is, de nem volt benne gyűlölet a gyilkosokkal szemben. Sokak számára már önmagában ez bőségesen elegendő lett volna. Ő azonban megjárta a második mérföldet, leküzdötte büszkeségét és keserűségét, és férje gyilkosait megismertette az Örömhírrel. Nem kívánta nekik bosszútól hajtva az örök kárhozatot, hanem örök életre segítette el őket.
A "második mérföld embere" életszemléletében Krisztust helyezi a középpontba. Gondolkodása és cselekedetei Jézus személyéhez és az Ő Igéjéhez igazodnak. Vele szemben áll az önző ember, aki tekintetét saját magára irányítja, s így azzal van elfoglalva, hogy önmagát vizsgálgassa.
Jézus maga a legjobb példa számunkra: Egész élete egyetlen áldozathozatal volt az emberiségért, folytonosan "második mérföldeket" járva meg. Nem elégedett meg azzal, hogy az Atyánál való dicsőséget elhagyja, és emberi alakban éljen ezen a bukott földön, sokkal inkább "azért jött, hogy (...) ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Máté 20,28). Jézus elénk élte, mit is jelent szolgának lenni, mégpedig nemcsak akkor, amikor megmosta tanítványai lábát. Ez az Ő szíve indulatának kifejeződése volt, de nekünk szóló megbízás is: "Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek" (János 13,15). Jézus közvetlenül felszólít minket egymás szolgálatára, de azoknak a szolgálatára is, akik még nem ismerik Őt! Ez előjog, nem pedig a személyünk leértékelése. Ha ennek tudatában vagyunk, kevésbé könnyen érezzük magunkat kihasználva.
Így én is felismerhettem, hogy a gyermekfelügyeletünk során végül is Jézusnak szolgáltunk (ami előjog, és nem megaláztatás!), nem pedig az ismerőseink áldozatai voltunk. Ha egyéb feladataink mellett nem is volt könnyű még tovább bírni erővel a szomszédgyerekek ellátását, mégis elmondható, hogy sok vidám, derűs órát is átéltünk közösen. Szolgálatunk nem minden esetben jár együtt látható jutalommal, de a mennyei jutalom mindig biztos. Talán még ki is nevetnek bennünket a szolgálatunkért: "Miért vállalják ezek? Remekül ki lehet használni őket!" Elhangozhatnak ilyen gonosz megjegyzések, és olykor tudomást is szerzünk azokról (hála Istennek nem mindig!). Ám Isten egészen másként értékeli a dolgot. Ő ismeri a szívünket, és örömét leli a hűséges szolgákban, akik engedelmeskednek felhívásának, és megteszik a "második mérföldet". Hogy az út könnyű lenne, ezt sehol nem ígérte nekünk. Azonban Ő előttünk megy rajta, mi pedig követhetjük a lábnyomát.
A cikk megjelent a 2004/2 számban
a 38-40. oldalon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése